2023.03.29. 21:42
Szeged belvárosában járták a keresztutat - Galéria
Fizikailag Szeged belvárosában, lélekben Jeruzsálemben járták a keresztutat a hívek, akik részt vettek a városi keresztúton szerdán. A katolikus szakkollégiumok és ifjúsági közösségek közreműködésével idézték fel Krisztus szenvedéstörténetét.
A Móra Ferenc Múzeumnál volt a harmadik stáció, amikor Jézus először roskadt le a kereszt súlya alatt. Fotó: Gémes Sándor
A dómból indult szerdán este a Szegedi Katolikus Egyetemi Lelkészség által szervezett városi keresztút, ahol Köllő Sándor egyetemi lelkész lelki útravalóval nyitotta meg a zarándoklatot. Arra buzdította a híveket, hogy az út során ismerjék fel, hogy Krisztus végtelen szeretetből vállalta a megváltó szenvedést, a keresztutat mint üdvösségünk árát.
– Most lélekben Jeruzsálem utcáin akarunk követni téged, találkozni veled. Segítünk hordozni keresztedet, odanyújtjuk a kendőnket, hogy megtörölhesd arcodat, a karunkat, hogy megpihenhess benne. Hisszük, hogy sebeid által nyertünk gyógyulást, hogy nem hagysz magunkra a próbatétel órájában, hogy evangéliumod valódi reménység – imádkozott Köllő atya, majd arra buzdította a híveket, hogy ismerjék fel Krisztust a szenvedőben, az általa elszenvedett erőszakot abban, akit üldöznek.
Szeged belvárosában járták a keresztutat - Galéria: Gémes Sándor
Fotók: Gémes SándorA dómból a hívek a belváros legpatinásabb terein és épületeinél idézték fel sorra a szenvedéstörténet állomásait. A Móra Ferenc Múzeumnál roskadt le Jézus először a kereszt súlya alatt, a Szegedi Nemzeti Színháznál találkozott édesanyjával, az Új Zsinagógánál fosztották meg ruháitól, a Dugonics téren halt meg Krisztus a kereszten. A stációk mélyreható elmélkedéseit a szegedi katolikus egyetemi közösségek fiataljai írták.
Az állomások közötti úton énekekkel dicsőítették Istent. Az imádság a békéért szállt az égbe, a háborútól szenvedő családokért, gyermekekért ajánlották fel.
Ferenc pápa magyarországi látogatására készülve a keresztút idei mottója az egyházfő tavalyi, budapesti beszédének egy mondata volt. „A kereszt híd a múlt és a jövő között”.
– Legyen ez a látogatás kegyelem és erő forrása, hogy hitünkben növekedve egymással és a többi nemzettel békességben éljünk – mondta Köllő Sándor.
Szegedi hírek
- Az anyaság helyszíneit járták be Pintér professzor tiszteletére – Galéria
- Kézfogás a Gemma Központ fiataljaival – VIDEÓ
- Pár perces várakozással be lehetett előzni a több hónapos várólistát – Fotók
- A pengetés mesterei érkeznek Szegedre
- Gombóc Artúrra keresztelték a régi főműszert