Az élőzene fővárosává válik Veszprém és Szatmárnémeti

2023.05.13. 10:13

CityRocks: egység a sokszínűségben, közösség az élő zenében

A Szegedről indult CityRocks, Közép-Európa legnagyobb rockzenekara idén két nagyszabású koncertre készül. A több száz rockzenész először Európa Kulturális Fővárosában, Veszprémben lép fel június 18-án, ezt követi az erdélyi előadás Szatmárnémetiben július 29-én.

Munkatársunktól

Az óriászenekarnak bárki tagja lehet, ha legalább alap énekes vagy hangszeres tudással rendelkezik, de várják a régiós amatőr és profi zenészek jelentkezését is, ezzel is támogatva a produkciót Veszprémbe invitáló VEB2023 Európa Kulturális Fővárosának zenei misszióját, miszerint „A zene itt nem csak nekünk, hanem velünk történik”.

Ahogy megírtuk, már várják a zenészek jelentkezését.

– A CityRocks mindig több, mint egy buli. Sok száz zenész érkezik a kisgyerektől az idős emberekig, a gyári munkástól a topmenedzserig. Az is teljesen mellékes, hogy valakinek pár tízezer forintos, vagy éppen milliós felszerelése van. A lényeget úgyis mindenki magában hordozza: mindegy, hogy ki honnan jön, ahogyan az is, hogy ki hová megy majd tovább. De itt egy frenetikus élményközegben tudjuk megtapasztalni azt, hogy voltaképpen milyen könnyen tudunk egymáshoz kapcsolódni. Ez az élő zene csodája – mondta Gajda Ferenc főszervező, aki szerint ráadásul mindkét helyszín szimbolikus.

– Veszprém azért, mert idén ez az egyik legfontosabb programhelyszín a kontinensen, hiszen a királynők városa számtalan rendezvényt lát vendégül Európa Kulturális Fővárosaként. Ez a kavalkád ugyanazt üzeni, mint a CityRocks: ahányan vagyunk, annyi félék, de tudunk mutatni közös értéket – magyarázta.

A CityRocks Veszprémbe a Hangjáték, a VEB2023 EKF zenei fejlesztési program meghívására érkezik, amelynek missziója kifejezetten az amatőr zenélés népszerűsítése, a zenei oktatás, a közösségi zenélés új, városi koncepciójának kialakítása.

– Szatmárnémeti pedig azért szimbolikus helyszín, mert egy olyan határ túloldalán fekszik, amelyhez történelmileg nagyon különböző módon viszonyulnak a szomszédos népek. Ennek a feszültségnek a feloldása nem dolgunk, de ha a rendezvényünkön önfeledten zenélnek majd együtt magyarok és románok, sőt ukránok is, az talán felemelő példát ad mindenkinek a továbbiakra nézve is. A valódi határok ugyanis az emberekben vannak. Ezeket pedig az együtt zenélés mindig meg tudja nyitni – hangsúlyozta Gajda Ferenc.

A rendezvényekre énekesek, gitárosok, basszusgitárosok, dobosok és billentyűs hangszeresek is jelentkezhetnek fellépőnek. Akik felvételt nyernek a zenekarba, azok a szervezők által készített oktatóvideók segítségével készülhetnek a kétórás koncertre, így a kevésbé rutinos zenészek is magas színvonalú előadásra lesznek képesek.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában