Szegedi hírek

2023.05.26. 19:36

Kétezerkétszáz éves tekintetek néznek vissza ránk a múzeumban – Fotók

Rengetegen voltak kíváncsiak az agyagkatonákra: a szegedi kiállítás első óráiban is hatalmas volt a tömeg a Móra Ferenc Múzeumban. A tárlat különlegessége, hogy az életnagyságú figurákat sokkal közelebbről lehet itt megnézni, mint az eredeti, kínai helyszínen.

Timár Kriszta

Hatalmas érdeklődés mellett nyílt meg az agyagkatona kiállítás. Fotó: Gémes Sándor

Csin Si Huang-ti volt az első kínai császár. Ő egyesítette az országot, a világ számára azonban nem emiatt maradt fent örökre a neve. Az időszámításunk előtt 200 évvel élt uralkodó már trónra lépésekor, 13 évesen elkezdte építtetni saját, föld alatti sírját. Ezt őrzi az a terrakotta hadsereg, amelyet 1974-ben fedeztek fel és amit sokan a világ nyolcadik csodájaként emlegetnek. Az 50 négyzetkilométeren elterülő nekropolisz nagy része még ma is feltáratlan. Becslések szerint nagyjából 8 ezer, életnagyságú szobrot rejt, amelyek másfél kilométerre vannak a 30 méter mélyen elhelyezett sírkamrától. A katonák mellett hivatalnokok, artisták, bohócok, zenészek, sőt bronz madarak is tartoznak a túlvilági palota lakosságához.

A már felszínre hozott és Kínában kiállított agyagkatonák anyag- és mérethű másolatai érkeztek Szegedre, a tárlat péntek délután hatalmas érdeklődés mellett nyílt meg. Fogas Ottó múzeumigazgató arra hívta fel a figyelmet, hogy a hadsereg minden tagja egy valódi ember arcát viseli.

 Ha belenézünk ezekbe a szemekbe, 22 évszázad tekint vissza ránk

 – fogalmazott.

A tárlatot Nagy Sándor alpolgármester nyitotta meg, aki elmesélte, 1985-ben Bécsben nézte meg az agyagkatonákat, mert úgy volt vele, ilyet itthon úgyse lát. A megnyitó előtt azonban már két delegációval kétszer végigjárta a szegedi kiállítást és elárulta: még mindig lenyűgöző élményt jelent szembesülnie azza, hogy 2200 éve milyen kézműves munkák készültek, és azokat milyen tömegben tudták előállítani.

A kiállítás első vendégeinek Felföldi Szabolcs kurátor tartott egy rövid tárlatvezetést. Elmesélte, hogy a katonákat – amelyeknek ezidáig az egyötödét tárták fel – terrakotta csővezetékgyártók készítették, vagyis a semmiből született meg abban az időben a kínai szobrászat. Bár a legtöbben színtelenül ismerik ezeket a figurákat, azok eredetileg festettek voltak. Hogy miként néztek ki, azt is megismerhetik a szegedi múzeum látogatói, az intézmény restaurátora ugyanis az eredeti pigmentekkel megszínezett egy szobrot, amelyet a fogadótérben helyeztek el. A kiállítás különlegességének pedig a kurátor azt nevezte, hogy a belső teremben felállított hadsereg, amely elrendezésében is az eredeti helyszínt imitálja, sokkal közelebbről tekinthető meg, mint a kínai múzeumi helyszínen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában