Szegedi hírek

2023.06.07. 19:10

Költészet és muzsika fonódott a könyvtárban

Koós Kata

Fotó: Gemes Sandor [email protected]

Zenés irodalmi estet rendezett a Somogyi-könyvtárban a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közösségének (VMDK) szegedi tagozata a 94. Ünnepi Könyvhét keretében szerdán. A program elején Sikaláné Sánta Ildikó könyvtárigazgató köszöntötte a megjelenteket. Elmondta, az ünnepi könyvhét alapítója, Supka Géza egyik kiemelt célja volt a rendezvényfolyammal a szellemi kapcsolat és az összetartozás érzésének éberen tartása az anyaországi és az elszakított területeken élő magyarság között. Ennek szellemében fogadja be évről évre a Somogyi-könyvtár a határon túli magyar költők, írók műveit, munkásságát népszerűsítő programokat.

Nagy Abonyi Attila, a VMDK elnöke elmondta, az egyesület  1992-ben alapult azzal a céllal, hogy összefogja a délszláv háború elől menekülteket. Teszik ezt kirándulások, kulturális és ifjúsági programok, bálok szervezésével.

Ezúttal az egyesület meghívására Kónya Sándor, csókai versénekes és felesége, Kónya Lívia versmondó érkezett a könyvtárba, és adta elő több mint húsz vajdasági költő megzenésített versét. Az est házigazdája a szintén vajdasági származású Kisimre Ferenc író, publicista volt. Olyan rangos irodalmi díjakkal méltatott szerzők művei hangoztak el, mint Szinta János, Sziveri János, Csík Mónika, Jung Tamás és Bogdán József.

A megzenésített versek emberségről, erőről, hűségről, a fogyatkozó nép felett érzett bánatról, büszkeségről, a szülőföld sírig tartó szeretetéről és reményről meséltek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában