Szeged

2023.07.02. 11:12

Az egészségügyi dolgozókért imádkoztak Móravároson - Galéria

Az ima a legnagyobb lelki fegyver a kezünkben, éppen ezért imával mondjuk köszönetet az egészségügyi dolgozóknak – emelte ki prédikációjában Fazakas Attila plébános. Semmelweis nap alkalmából mutatott be szentmisét az egészségügyi szakemberekért, akik közül többen személyesen, többen pedig online kapcsolódtak be a liturgiába.

Kiss Anna

Fazakas Attila plébános a Jóisten közbenjárását kérte az egészségügyi dolgozókért. Fotó: Karnok Csaba

Az egészségügyi dolgozókért mutatott be szentmisét vasárnap Fazakas Attila plébános a móravárosi Szent Kereszt Felmagasztalása templomban a Semmelweis nap alkalmából. 1992 óta minden évben július elsején a magyar egészségügy napját ünnepeljük. Azért ezen a napon, mert 1818-ban ekkor született meg Budán Semmelweis Ignác magyar orvos, aki kiemelkedő szerepet játszott a gyermekágyi láz leküzdésében. Fazakas Attila kiemelte, a szentmisén köszönetet mondanak az egészségügyi dolgozók áldozatos munkájáért, amellyel mindannyiunk egészségét segítik és enyhítik a szenvedéseinket. 

 

Életünk folyamán előbb vagy utóbb mindannyian egészségügyi ellátásra szorulunk, de nem mindegy, hogy milyen szakemberekkel és lelkülettel találkozunk a különböző osztályokon. Magam is több egészségügyi intézményben jelen vagyok lelkipásztori munkámból eredően és azt látom, hogy nemcsak a szaktudás fontos, valamint az, hogy miként végzik a munkájukat, hanem mindennek a lelki háttere is rendkívül fontos. A pápai dokumentumok szerint az egészségügyi dolgozókat jellemzi az empátia, az elfogadás, az együttérzés, a szolgálat, de a legfontosabb szolgálatot ki kell hangsúlyozni. Ez a szolgálat jó, ha mindannyiunk életében jelen van. Ez a szolgálat nem más, mint az ima szolgálata 

– mutatott rá a plébános a liturgiában, amelyet több egészségügyi dolgozó online követett a plébánia közösségi oldalán keresztül.

Fazakas Attila leszögezte, az ima a legnagyobb lelki fegyver a kezünkben, hiszen az hegyeket mozgat meg és betegségeket is meg tud gyógyítani. Olyan fegyver ez mindannyiunk életében, amellyel nemcsak egymást tudjuk támogatni, hanem az egészségügyi dolgozókat és a betegeket is segíteni tudjuk. Éppen ezért a lelkipásztor arra kérte a szentmisén jelenlévőket, hogy imával mondjanak köszönetet az egészségügyi dolgozók áldozatos munkájáért.

Egyházmegyénkben nem csak Szeged-Móravároson volt szentmise az egészségügyben dolgozókért. Makón már pénteken imát mondtak értük a kórház kápolnájában, míg Szentesen vasárnap este volt mise, szintén a kórház kápolnájában. Mindemellett kicsit odébb tekintve a Szeged-Csanádi Egyházmegyén belül, Békéscsabán, a Páduai Szent Szent Antal templomban szombaton, Gyulán, a Nádi Boldogasszony templomban pedig vasárnap este kérték a Jóisten közbenjárását az egészségügyi dolgozókért.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában