2023.08.29. 15:18
Templomi hangversennyel zárult a karnagyi szeminárium

Fotó: Karnok Csaba
Színvonalas hangversennyel zárult vasárnap este a 14. Nyári Nemzetközi Karnagyi Szeminárium, amely a múlt héten a Kardos Pál Alapítvány szervezésében, a Magyar Művészeti Akadémia támogatásával zajlott Szegeden. Rozgonyi Éva Liszt- és Bartók–Pásztory-díjas karnagy, a szeminárium művészeti vezetője elmondta, a nyári továbbképzés alapanyagát kezdettől fogva az egyházzene, a templomban előadható kórusművek adták. A hagyományt idén is folytatták, a záróhangversenynek az alsóvárosi templom adott otthont, ahol a környezettel lélekemelő harmóniában hangzottak el a magyar és latin nyelvű kórusművek.
A Bartók Béla Nőikart a 14. Nyári Nemzetközi Karnagyi Szeminárium résztvevői dirigálták – Fotó: Karnok Csaba
A Bartók Béla Nőikar előadásában Bartók Béla négy, Kodály Zoltán két és az éppen 90 évvel ezelőtt született Kocsári Miklós három művét hallgathatta meg a közönség. Továbbá elhangzott egy-egy kórusmű Terényi Edétől és Giuseppe Verditől is. A nőikart a szeminárium aktív hallgatói dirigálták, akik Japánból, Kínából és Szingapúrból érkeztek a továbbképzésre, mellettük egy magyar résztvevője is volt a szemináriumnak. A hét folyamán a záróhangversenyen elhangzott műveket gyakorolták be, továbbá elméleti foglalkozásokon is bővíthették tudásukat.
A felemelő hangulatú estet hosszas vastapssal méltatta a közönség.
Szegedi hírek
- Frissen szabadult a börtönből a férfi, akit halálra késelt az élettársa
- Négyen is megkapták idén a Juhász Gyula Művészeti Díjat, de azért a sztárfellépők is odatették magukat – galériával, videóval
- Egyre többen mondanak nemet a kötelező oltásra, sőt, perre is mennek
- A szalagavató, ahol csak fiúkat ünnepeltek – galériával
- Előbb megkérdezte volna az érintetteket a helyi Fidesz, de a többséget ez nem érdekelte