Szegedi hírek

2023.09.12. 20:11

Nagyot vállalt az operatagozat - Galéria

Koós Kata

Az első operabemutatójára készülnek. Fotó: Gémes Sándor

Elkezdődött kedden az évad első operabemutatójának próbafolyamata a Szegedi Nemzeti Színházban. Puccini Manon Lescaut című operájának premierjét október 20-án tartják. A teátrum új zenei vezetője, Dobszay Péter úgy fogalmazott, a darab Puccini első igazán átütő műve, amely nagy falat lesz, hiszen négy felvonás, négy különböző helyszínnel. Ugyanakkor előadóként lubickolni lehet egy ilyen nagyszabású produkcióban. 

Az előadás rendezője és látványtervezője Juronics Tamás. 

Nem a legismertebb, de az egyik legizgalmasabb és legszebb Puccini opera. Tudjuk, hogy Puccini mennyire szereti a női karaktereit, ez Manonra hatványozottan igaz. Nagyon izgalmas és nehezen megfejthető nő, ugyanakkor sok olyan tulajdonságot hordoz, amit mi, férfiak jól ismerünk a nőkből. Egy megfogható karakter, és éppen ez lesz a darab feladata: hogy megértsük vagy ne, elfogadjuk vagy ne Manont, az ő gondolkodását szerelemről és életről

  – mondta el a rendező. Azzal folytatta, hogy amilyen ismerős számára Manon, éppoly távol áll tőle a nőbe beleszerető des Grieux jelleme. 

Az a fajta férfi karakter, ahogy Puccini des Grieux-höz nyúl, nagyon távol áll tőlem. A térdre esős, sírós, könyörgős, megalkuvó férfiember. Puccini azonban a férfiakból nem úgy csinál hőst, ahogy például Verdi, hogy ott azonnal képes meghalni. Des Grieux-ben is mindig megvan az elszánás, de a végén mindig megalkuszik, és a szerelemért másfajta gesztusokat tesz. Persze ennek is megvan a szépsége, amit izgalmas lesz megfejteni 

– magyarázta. 

A látványvilág kapcsán elárulta, a történet az 1890-es évek miliőjében elevenedik meg.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában