Helyi kultúra

2023.10.15. 11:30

Néptáncgálát rendeztek Derekegyházon – Galéria

Idén immár negyedik alkalommal rendezték meg a hétvégén Derekegyházon a Derce Gálát. Helyi, makói és dunavarsányi néptáncosok léptek színpadra, a talpalávalót pedig a Jász Banda húzta.

Kovács Erika

A legkisebbektől a legidősebbekig ropták a táncot Derekegyházon. Fotó: Kovács Erika

A derekegyházi Dr. Brusznyai Árpád Művelődési Ház és Könyvtár idén is megrendezte a Derce gálát. A rendezvényre nagyon sokan voltak kíváncsiak, fellépett a makói Möttykettő, a dunavarsányi Kalamajka és a derekegyházi Derce gyermek- és felnőtt néptánccsoport. A talpalávalót a Jász Banda szolgáltatja. Az estét táncház zárta. 

 A Derce Gálát a névadó néptáncegyüttesünk álmodta meg, hogy Derekegyházon is legyen ünnepe a néptáncnak. Olyan együtteseket hívott meg Derekegyházra a Derce néptáncegyüttes, akiket nagyon jól ismernek, Makóról, Dunavarsányból. Mindenképpen meg kell említeni Lajos Krisztinát is, aki a Jász Bandában énekel most és a számos díjat nyert Heves Banda alapító tagja. Krisztinának erős kötődése van Derekegyházhoz, hiszen itt született, itt nőtt fel

 – mondta Szabó István, Derekegyház polgármestere.

A településen már hosszú ideje van hagyománya a népdaléneklésnek, néptáncnak. 

Ezt a Bárdos Lajos Népdalkörnek és a Derce Néptáncegyüttesnek köszönhetjük. Kezdeten az együttes tagjainak gyermekei táncoltak, majd a szülők is kedvet kaptak. Így együtt volt a kellemes a hasznossal. Ez a hobbi vasárnaponként családi programmá vált, amiért köszönettel tartozunk. Sokan a fellépéseken tapasztalt jó hangulat miatt kaptak kedvet a néptánchoz

 – mondta a polgármester, aki szerint nagyon fontos, hogy nem csak őrizni kell a hagyományokat, hanem ápolni is. Megjegyezte, a néptánc komoly sport is, hiszen a kétórás vasárnapi próbák intenzív edzésnek számítanak.

Derekegyházon többen vannak, akik nem gyerekkorukban, hanem már bőven a felnőtt éveikben járva kezdtek ismerkedni a néptáncos lépésekkel. Van, aki 36 évesen érzett késztetést, más pedig a hetedik iksznél. 

Van egy új tagja az együttesnek, Pintér Sándor. Ő körülbelül 1 éve állt be a csapatba, 70 év fölött. Ő, nagy örömünkre a népdalkörnek is tagja, szerencsére nagyon aktív lakosunk 

– említette meg Szabó István.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában