Helyi kultúra

2024.05.26. 16:11

Makón is a gyerekeké volt a vasárnap (Galéria)

A gyermeknapot Makón egyszerre több helyszínen ünnepelték idén: a megszokott vurstlit most is a Petőfi parkban rendezték, látványos szórakoztató bemutatókat tartottak a rendőrök és a tűzoltók, de kinyílt a jégpálya és a helyi veteránjármű-bemutatóhely is. Az újszülöttek családjait 150 ezer forintos támogatással köszöntötte az önkormányzat.

Szabó Imre

A gyermeknap sok vidám pillanatot tartogatott mindegyik makói helyszínen. Fotó: Szabó Imre

A legjobban a foci érdekel, de természetesen mindent megnézek. Remélem, találkozom majd néhány barátommal, hiszen nem csak a legkisebbeknek vannak itt programok 

– mondta a makói általános iskolás legény, Seres József Ferenc, aki édesanyjával látogatott ki a gyermeknapon a Petőfi parkba. Az anyuka, Seresné Dani Gizella azt mondta, ezt a napot mindig megünneplik. 

Ha az idő nem is mindig engedi meg, hogy itt legyünk, legalább egy fagyizást beiktatunk a napba

 – tette hozzá.

A gyermeknap központi rendezvényét a Maros-parti városban idén is a legkedveltebb pihenőparkban rendezték meg. A bazárban árusok sora kínálta a játékokat, csecsebecséket, finomságokat, sőt lufis bohóccal is találkoztunk. A vurstliban pedig a megszokott játékok fogadták a gyerekeket az ugrálóvártól a kézműves játszóházig. Lényegében minden korosztály találhatott magának kellemes elfoglaltságot – a parkot gyermekzsivaj töltötte meg. 

De nem csak itt várták programok a gyerekeket. Látványos bemutatók szórakoztatták a kicsiket és szüleiket a rendőrség és a tűzoltóság laktanyaudvarán, sok mindent akár ki is próbálhattak a legbátrabbak. Ugyancsak fogadta az érdeklődőket a Deák Ferenc utcai jégpálya, ahol nyílt napot tartottak, és tőle nem messze a Galamb József Kiállítóközpont. Itt a közlekedés és a veterán járművek kis rajongóit várták, akik nem csak a kiállított tárgyakat nézhették meg, de kisautókkal is játszhattak, illetve rajzolhattak, színezhettek.

Az újszülöttek családjai 150 ezret kaptak

Makón 2003 óta hagyomány, hogy az újszülöttek családjait települési támogatással segíti az önkormányzat. A 2023. október 15-e és a 2024. április 30-a közötti időszakban 77-en látták meg a városban a napvilágot – 45 kisfiú és 32 kislány. Gyermeknapon az Erdei János Sportcsarnokban kedves műsorral és Farkas Éva Erzsébet polgármester ünnepi beszédével köszöntötték őket. A városvezető elmondta: a kezdetekben az úgynevezett bébikötvény összege 10 ezer forint volt, amelynek összege aztán időről időre nőtt – végül 2021 óta 150 ezer lett. Elhangzott, a pénzt hétfőn utalják az érintett családok számára, vagy ha azt kérték, a városháza pénztárában vehetik át ügyfélfogadási időben.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában