Buszban busz Szegeden

Rendszeresen utazok busszal, a célpontot pedig általában a kisteleki járás települései jelentik. Mindig 15-20 perccel az indulás előtt érkezek, nem akarok pofára esni, hogy éppen az orrom előtt menjen el a járat. A közelmúltban is így landoltam a szegedi Mars téren, és még maradt időm nézelődni – meghökkentem. Úgy tűnt, mintha a 7-es kocsiálláson várakozó buszban lenne egy másik, ami valójában a 6-oson állt. Persze, csak a tükröződés tévesztett meg pillanatokra: a jármű hatalmas szélvédőjében a másik autóbusz hátulja látszódott, azt a benyomást keltve, mintha „kollégája” az utasterében parkolna. Valóság volt, és meg sem.

Sokan és sokszor érzünk hasonlót, mintha valami megtörtént volna velünk, vagy már korábban átéltük – deja vu. Mint a szegedi, partfürdői könnyűzenei fesztivál. Vagy amikor álmodunk, sokszor azok a dolgok is nagyon valószerűek, csak az ébredéskor – olykor izzadságban úszva – döbbenünk rá, vagy sóhajtunk fel megkönnyebbülten: nem történt meg, álom volt csupán. Ezek a tévedések, észlelések szemünk és agyunk játékai, mintha tesztelnének bennünket, mikor vesszük észre, mi az igazi valóság? Mind. Mert akár álmunkban, akár ébren, akár a szemünktől megcsalatva – velünk történt és történik minden. Amit láttunk, látni véltünk, képzeltünk és valóban cselekedtünk. Mint a Mars téren az egyik busz a másikban.