Helyi sport

2017.09.05. 10:00

Mesternégyessel a második a góllövőlistáján: Hatvani József, az SZVSE csatára a forduló gólvadásza

A megyei bajnokságok gólvadászait bemutató sorozatunkban Hatvani József következik, aki az SZVSE-hez igazolt a nyáron, és a legutóbb Zsombón elért mesternégyese révén máris második a megyei I. osztály gólszerzőlistáján.

M. J.

Az FK 1899 Szeged ellen egyszer, legutóbb, a Zsombó ellen 6–2-re megnyert megyei I. osztályú mérkőzésen már négyszer volt eredményes az SZVSE támadója, Hatvani József (26), így áll a góllista második helyén.


– Az első gólnál megelőztem a védőket, és úgy fejeltem a hálóba – emlékezett vissza mesternégyesére a csatár. – A másodiknál Péter Sanyi centerezett, én pedig bepasszoltam a kapuba a labdát, majd a védő lábáról loptam le, eltoltam mellette, és a sarokba helyeztem. A negyedik még nekem is tetszett: egy átvétel után emeltem át a labdát a kifutó kapus felett.


A támadó a nyáron érkezett az SZVSE-hez Algyőről.


– Elég jónak tűnik a csapat – mondta Hatvani József. – Csongrádon még nem volt szerencsénk, mert hiába támadtuk végig a meccset, a hajrában kapott góllal vesztettünk. Az FK 1899 Szeged és a Zsombó ellen azonban már megvan a három pont. Az előző bajnokságban 24, előtte 29 gólt szereztem, ez utóbbit szeretnénk felülszárnyalni. Ebben sokat segíthet a most is rengeteget passzoló Péter Sándor. És hogy miért igazoltam el Algyőről? Tetszett az SZVSE távlati célja, és úgy éreztem, váltanom is kell.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában