Helyi sport

2017.10.10. 12:40

Baján Zoltán, a St. Mihály játékosa a forduló gólvadásza

Rovatunkban az elmúlt futballhétvége legjobb Csongrád megyei gólszerzőjét mutatjuk be. A Szentmihály támadójának, Baján Zoltánnak (30) a nagymágocsi két találata pontot ért csapatának.

Mádi József

Sorrendben második összecsapásán is pontot szerzett a megyei II. osztályban a St. Mihály: előbb a Csengele ellen, majd legutóbb Nagymágocson ért el ikszet. Az utóbbi meccsen Baján Zoltán két gólt szerzett: egyet a 20., egyet pedig a 86. percben.


– Mindkét döntetlen sikernek könyvelhető el, hiszen a Csengele a tabella elejéhez tartozik, idegenben pedig mindig jó az iksz – mondta Baján Zoltán. – Ráadásul legutóbb hiába vezettünk, mégis sokáig hátrányban voltunk, így örültünk az egy pontnak. A két gólom? Mindkettő kísértetiesen hasonló volt: Farkas rálőtte a nagyjából 25 méteres szabadrúgásból a labdát, amely a kapufáról kipattant, én pedig közel- ről, körülbelül egy méterről lőttem a hálóba. Ilyen esetekben figyelem a szabadrúgás körüli mozgásokat, és van egy jó taktikám, amely most kétszer is bejött. Nem akarom elárulni, maradjon az én titkom, mi is ez.


A St. Mihály a kétszer  egy ponttal előrelépett a tabellán.


– Szeretnénk még feljebb lépni, de most például nehéz meccs következik, hiszen a Makó II. érkezik hozzánk – nyilatkozta Baján.


– Próbálunk ellenük is mindent megtenni a pontszerzésért. Remélem, a jó sorozatom folytatódik, hiszen a nyolcból öt mérkőzésen játszottam, és ezeken az adatbankkal ellentétben, ahol elvettek tőlem egy gólt, már hét találatnál járok az öt gólpassz mellett. De a csapatérdek mindent felülír, és alárendelek annak mindent.

Címkék#gólvadász

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában