Helyi sport

2019.01.07. 09:25

Ádándi-Kiss Gyula büszkén emlékszik vissza 2018-ra

Lapunk, a Délmagyarország immár 49. alkalommal jutalmazta a tavalyi év legjobb sportolóit, a decemberi gálán összesen húsz üvegtrófeát adhattunk át a Hungi Vigadóban a CE Glass jóvoltából. Sorozatunkban mindennap bemutatunk egy díjazottat, most Ádándi-Kiss Gyulát, akivel kapcsolatban váratlan változások történtek. Az elismerést főként az Ugrai Pannával végzett munkája miatt kapta, hiszen a 14 esztendős úszó saját korosztályában két bajnoki címet is szerzett, de a tehetség december vége óta már nem díjazottunkkal készül.

Papós Tamás

Díjazottunk mindig hangsúlyozta: tanítványa alázatos munkával úgy robbanhat be az úszóelitbe, mint az elmúlt években Késely Ajna tette. Napjaink egyik legnagyobb úszótehetségéről, Ugrai Pannáról van szó, akivel edzője remek munkát végzett, ezt a 2018-as eredmények is bizonyítják.


A Hód Úszó SE 14 éves reménysége az idősebbek között, vagyis az ifjúsági ob-n hat számban is döntőbe került, egyszer közel volt a dobogóhoz is, saját korosztályában pedig négy érmet, köztük két bajnoki címet szerzett a serdülő ob-n. A mindszenti versenyzőt több budapesti egyesület is csábítja, egyelőre azonban ragaszkodik Hódmezővásárhelyhez.


Ezzel a felvezetéssel szólítottuk Ádándi-Kiss Gyulát decemberi gálánkon, hogy vegye át az Év legjobb Csongrád megyei utánpótlásedzőjének járó díjat, és persze hozzátettük: a város mellett edzőjéhez is ragaszkodik Ugrai Panna, akinek felkészítéséért Ádándi-Kisst a Magyar Úszó Szövetség is oklevéllel jutalmazta. Épp ezért volt meglepő fordulat, amikor megtudtuk: két héttel később elváltak a tehetség és a tréner útjai, pedig Ugrai továbbra is Hódmezővásárhelyen készül.

 


– Mivel több elismerést is kaptam, és az utánpótlás szövetségi kapitány, Petrov Iván is meg volt elégedve a munkámmal, váratlanul ért a döntés – kezdte a beszélgetést Ádándi-Kiss Gyula.


– Tudtam, hogy Pannának még több, nemzetközi versenyek időpontjaihoz is igazodó edzésre lenne szüksége, meg is tettem a szükséges lépéseket. Kértem az iskolától, ahol tanítok, hogy ott kvázi félállásban legyek, így több időm legyen Pannára. Ennek ellenére váltás történt, most már Máté Hunor irányítja a felkészülését – árulta el Ádándi-Kiss, aki további sok szép sportsikert kíván tanítványának és új trénerének.


Ádándi-Kiss Gyula nem szeretne elszakadni az úszástól, tervei vannak még a sportággal, reméli, meg tudja őket valósítani. Sajnálja a történteket, hiszen a többéves munka gyümölcse 2019-ben még édesebb lehetett volna. A 2018-as sikerekről a körülményektől függetlenül is örömmel mesélt.


– Nekem más korosztályokra is kellett figyelnem, Panna pedig nagyon gyorsan nőni kezdett, amit a térde nehezen bírt, így a körülményekhez képest remek eredményeket értünk el, ezt a cikluszárón elért ranglistavezető ideje is mutatja. Büszke vagyok a közösen eredményekre,nagy öröm volt a többiek felkészítése is, Horváth Ákos például 200 méter pillangón döntős volt a korosztályos bajnokságban, Barna Máté mellúszása is sokat fejlődött – tette hozzá Ádándi-Kiss Gyula.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában