Helyi sport

2019.02.06. 11:13

Pályán az utánpótlás: túl az első fedett versenyén a Titán TC, remekeltek a kézisek

Munkatársunktól

Atlétika


Túl vannak első fedett pályás versenyükön 2019-ben a Titán TC versenyzői. Kis létszámban, jó formában utazhattak a budapesti BOK-csarnokban tartott serdülő magyar bajnokságra, mivel a fiúk jó munkát végeztek el az alapozó időszakban.


A kiváló felkészülés nem maradt siker nélkül, mivel sok egyéni csúcsot szállítottak a Titán TC versenyzői.

Eredmények, fiúk, 300 m: Kovács Árpád (39,12 s) 5., Burkus Barnabás (40,13 s) 12., Szeges Richárd (43,15 s) 31., Szűcs Levente (48,5 s) 42. helyen végzett.


60 m: Kovács Árpád (7,69 s) 12., Burkus Barnabás (8,08 s) 19.

4×200 m: Titán TC (Kovács Árpád, Burkus Barnabás, Szeges Richárd, Szűcs Levente) 1’47,42-es idővel a 8. helyen végzett.


Kézilabda


Az elmúlt hétvégén Debrecenben rendezték az ország egyik legszínvonalasabb utánpótlás-kézilabdatornáját, a Főnix-kupát. Az eseményen a fiúk között Csongrád megyéből a PICK Szeged több csapata mérette meg magát, míg a lányok között a K. Szeged SE, a Szeged KKSE, a Hódmezővásárhelyi LKC és az Algyő szerepelt.

Szegeden és Debrecenben is a dobogó legfelső fokára állhatott a PICK Szeged. Fotó: pickhandball.hu

Szegeden és Debrecenben is a dobogó legfelső fokára állhatott a PICK Szeged. Fotó: pickhandball.hu

Hetek óta remek formában játszanak a PICK Szeged Utánpótlás U11-es tehetségei, akiknek Mandl Alice az edzőjük. A fiúk január utolsó hétvégéjén megnyerték Szegeden a PickBall-kupát (az elmúlt héten nem az ő fotójuk jelent meg, elnézést kérünk tőlük), majd legutóbb a debreceni Főnix-kupán is diadalmaskodtak korosztályukban. Az U14-esek között a második helyen végzett a PICK, míg az U12-eseknél a negyedik és ötödik helyet is egy-egy csapatuk szerezte meg.


A lányoknál tarolt a XIII. Főnix-kupán a K. Szeged SE, mivel az U14-es és U11-es kiírást is megnyerték, utóbbiban Laluska Balázs algyői tanítványai negyedikek lettek. Az U12-es korosztályban a PC Trade Szeged I. állhatott fel a dobogó tetejére, a II. számú csapat pedig negyedik helyen végzett. U13-ban három Csongrád megyei együttes is indult a lányok között, az SZKKSE a negyedik, a HLKC a hatodik, a K. Szeged SE a tizenegyedik pozícióban zárt.

Boldogan térhettek haza az SZKKSE játékosai. Fotó: szkkse

Boldogan térhettek haza az SZKKSE játékosai. Fotó: szkkse

Jégkorong


Goodwill Pharma Szegedi Vízmű–Dunaújvárosi Acélbikák 4–3 (1–0, 2–1, 1–2)

U16-os bajnokság, B osztály, középszakasz, III. csoport, 6. forduló.

Goodwill Pharma Szegedi Vízmű: Hüvös Gábor Bendegúz (90%) – Pallós Bertalan (1), Videnovic Stefan, Ferró Norbert 1, Kostic Luka, Sánta William. Csere: Kis Matej, Wenner Miklós Barnabás 1, Durica Luka, Peceric Petar 2 (1), Vadkerti Zalán (3) – Markulik Kende, Paróczy Szabolcs, Csányi Bence, Vörös Henrik Zsigmond.

Edző: Csiki Csaba.


DVTK Jegesmedvék B–Goodwill Pharma Szegedi Vízmű 3–4 (0–1, 3–1, 0–1, 0–1) – hosszabbítás után

U14-es bajnokság, B osztály, Keleti csoport, 17. forduló.

Goodwill Pharma Szegedi Vízmű: Veress Bence (92%) – Dobó Ármin 1, Markulik Kende, Osznovics Lóránt, Peceric Slaven, Vörös Henrik Zsigmond (1). Csere: Gyenge Iván, Paróczy Szabolcs, Csányi Bence 2, Rózsa Marcell, Wehli Marcell – Nad Mateja, Szabó Marcel, Kocsis Gergely Koppány 1 (1), Várhegyi Csongor László. Edző: Csiki Csaba.

Jól teljesített a KSZSE leánycsapata. Fotó: kszse

Jól teljesített a KSZSE leánycsapata. Fotó: kszse

Kosárlabda


Férfi U20-as NB I, A csoport, 18. forduló, Debrecen:

DEAC (1.) – Naturtex-SZTE-Szedeák (4.) 90–94 (30–29, 20–28, 26–21, 14–16)

Naturtex-SZTE-Szedeák: Kerpel-Fronius G. 6, Goldring 19/9, Varga Á. 23/9, Bonifert 15, Mayer Á. 2. Csere: Szatmari 6, Polányi, Balogh 7, Cvijin 16/6, Tráser N. Edző: Kiss Zsolt.


Férfi U20-as NB I B, Zöld csoport, 18. forduló:

Pápa (10.) – Vásárhelyi Kosársuli (4.) 79–87 (14–16, 15–15, 26–13, 24–33)

A vásárhelyi pontszerzők: Kovács 21/12, Erdélyi 13, Drávai 11/3, Bodócsi 11/9, Bálint 8, Gyurkovics 7/3, Szepesi 4, Nánási 4, Börcsök 4, Czéegel 2, Karsai 2.


Vízilabda


Benu fiú ifjúsági országos bajnokság, alapszakasz, 13. forduló:

Szegedi Vízipóló Suli (13.)–Debrecen (4.) 7–17 (1–5, 2–4, 2–3, 2–5)

A szegedi gólszerzők: Börcsök 4, Mekkel 2, Lakatos.

Legrand Szentes (9.)–FTC-Telekom (5.) 14–12 (2–2, 5–2, 3–4, 4–4)

A szentesi gólszerzők: Tóth Gy. 5, Bozó 3, Barna 2, Mácsai, Guti, Katona, Kasza.


Benu fiú serdülő országos bajnokság, alapszakasz, 13. forduló:

Szegedi Vízipóló Suli (9.)–Debrecen (10.) 17–13 (5–3, 4–2, 2–6, 6–2)

A szegedi gólszerzők: Lakatos 5, Berkó 5, Kresák 3, Savanya 2, Tanács 2.

Legrand Szentes (5.)–FTC-Telekom (1.) 5–10 (1–3, 3–0, 1–4, 0–3)

A szentesi gólszerzők: Kasza 3, Mácsai 2.

Benu fiú gyermek országos bajnokság, alapszakasz, 13. forduló:

SZVPS (11.)–Debrecen (13.) 13–8 (2–3, 3–2, 2–2, 6–1)

A szegedi gólszerzők: Leinweber 4, Meleg 3, Horváth 2, Pörge 2, Szabó, Körmendi.

Legrand Szentes (12.)–FTC-Telekom (3.) 4–12 (0–3, 1–3, 1–3, 2–3)

A szentesi gólszerzők: Makán, Czirbus, Félegyháza, Tóth.


Fiú, Vidék II. Piros csoport, 2. forduló, Szeged:

Eredmények: SZVPS–Vojvodina 1–21, Szolnok–Szentes 8–3, SZVPS–BVSC 6–8, Szentes–Nagyvárad 5–11.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában