Helyi sport

2019.02.06. 13:15

Pólóreformért dolgoznak - megyei kötődésű edzők a magyar vízilabda megújult utánpótlásában

A Magyar Vízilabda Szövetség új alapokra helyezte az utánpótlás-nevelést, így a tehetséggondozó régiókban és a korosztályos válogatottaknál férfivonalon új szakmai stábok alakultak. A generációk közötti együttműködésben három szegedi és két szentesi kötődésű tréner is szerepet kapott.

Papós Tamás

– A Magyar Vízilabda Szövetség célja a hagyományok tisztelete mellett az utánpótlás-nevelés szakmai megújítása. A szövetség erősíteni kívánja a generációk közötti együttműködést, számít arra, hogy az idősebb korosztály tapasztalataival segíti a fiatalok munkáját, amihez biztosítják a legmodernebb sportszakmai hátteret – így indult a közlemény, amelyből kiderült: a Vári Attila elnök vezette grémium új alapokra helyezi az utánpótlás-nevelést.

Az új rendszer részesei. Lehmann István

Lehmann István

Öt Csongrád megyei kötődésű szakember is helyet kapott az így kialakított stábokban. Az alföldi régió tehetséggondozó együtteseinél a 2006-os korosztálynál a szentesi Torday Árpád segédedzői, míg a 2007-eseknél a szintén szentesi Csendes Tamás vezetőedzői státuszt kapott. A korosztályos válogatottaknál három szegedi kötődésű tréner is szerephez jut. A város férficsapatával LEN-kupát is elhódító, jelenleg a helyi női OB I-es pólócsapatot is irányító kétszeres olimpiai bajnok, Varga Tamás már eddig is a 2004-es korosztály kapitánya volt, de segédnek csatlakozik hozzá a városban nevelkedő Európa-bajnok, játékosként jelenleg is aktív Kiss Csaba. A 2005-ös korosztályos csapatnál pedig a Szegedi Vízipóló Suli szakmai igazgatója és edzője, Lehmann István lett Regős Áron kapitány segítője.

Varga Tamás

Varga Tamás

– Természetesen a szegedi munka a legfontosabb – kezdte a beszélgetést Lehmann István –, de hatalmas megtiszteltetés volt megkapni ezt a feladatot. Bő kerettel dolgozunk, 40–50 fiatal kap meghívót a havi egy keretedzésre. Az SZVPS-ből Körtvélyessy Vilmos, Leinweber Olivér, Horváth Vencel és Pörge Zsombor jó eséllyel pályázik arra, hogy a válogatottkerettel készüljön – árulta el a szakember.


– A nyári Európa-bajnokságra készülünk, miközben az alattunk és felettünk lévő korosztály edzőivel rendszeresen konzultálunk, így működik az összehangolt munka – árulta el Varga Tamás, a 2004-es korosztály kapitánya.

Kiss Csaba

Kiss Csaba

A kétszeres olimpiai bajnok új segédje, Kiss Csaba már a játékos-pályafutása lezárására is gondol.


– Ezzel a megtisztelő lehetőséggel legfeljebb egy szezont tudok még ráhúzni, de erről a kérdésről nyáron döntök. Örülök, hogy a szövetség meglépte az utánpótlás megreformálását, szerintem is csak így, az alapok lépésről lépésre történő átadásával, egységes koncepció mentén lehet megfelelő hátteret biztosítani a felnőtt nemzeti válogatottnak – véli Kiss Csaba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában