Helyi sport

2019.07.25. 15:28

Munkához látott az új szakmai stáb: elkezdte az SZKKSE

Megkezdte a felkészülési időszakot a PC Trade Szeged KKSE női kézilabdacsapata.

Munkatársunktól

A szegedi együttes szakmai munkáját már az új tréner, Zsadányi Sándor vezeti, aki az NB I-es Szent István SE-­hez távozó Vojkovics Gyulától vette át az irányítást. A klubnál szakmai igazgatóként dolgozik Laluska Balázs, aki nemcsak a felnőttek, hanem az utánpótlás munkáját is segíti.


A tavalyi keret tagjai közül öten nem tagjai a csapatnak. A kapus Cseh Roberta és a be­­álló Gindeli Panna az Oroshá­zá­­hoz igazolt, Maláti Dóra a Kecskeméthez szerződött. A ket­­tős játékengedéllyel az SZKKSE-ben szereplő kapust, Horváth Dorinát visszarendelte a Békéscsaba, míg Takács Kitti sérülés miatt befejezte pályafutását. A klub elsősorban szegedi, vagy szegedi kötődésű játékosokkal igyekezett pótolni a távozókat. A kapuba visszatér a korábban is az SZKKSE-t erősítő Dobó Mó­nika Kecskemétről, az Algyőről érkező Mikó Gréta egy év után igazolt vissza, míg a saját nevelésű Franyó Laura Dunaújvárosból tér haza. Rajtuk kívül nyolc fiatal is a felnőttekkel készül.


Az SZKKSE kerete, kapusok: Do­­bó Mónika, Gyovai Sára, Fe­­hér Ivon. Mezőnyjátékosok: Miklós Kitti, Szécsi Rebeka, Zsikó Zsanett, Bató Lili, Speth Evelin, Csoknyai Nóra, Szabó Fanni, Vér Viktória, Teimel-Mikó Gréta, Frányó Laura, Balog Dóra, Szöllősi Zsófia, Zsemberi Zóra, Tóth Sarolta, Kovács Szolanzs, Lantos Szabina Melinda.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában