Helyi sport

2019.10.30. 07:41

Pályán az utánpótlás

Asztalitenisz

Az ATSK-s versenyzők ott folytatták Orosházán, ahogy Bükön játszottak az országos ranglistaversenyen. Most a serdülő leány egyéniben és párosban sikerült a dobogóra felállni Szosznyák Emmának, aki egyéniben a későbbi győztes Balogh Ágnes Kírától kapott ki, míg párosban Tanács Nórával (Ambrus Asztalitenisz Akadémia) szintén az elődöntőben szenvedtek vereséget. Ebben a versenyszámban Pelyva Boglárka, Hangai Flóra, és Erdélyi Blanka tudott főtáblára kerülni. Az U13-as korosztályban Szosznyák Emma 5., Hangai Flóra a 15., Kókai Ákos a 13. helyen végzett. A legfiatalabbaknak rendezett U11-es korosztályban Kókai Szabolcs és Erdélyi Blanka bejutott a legjobb nyolc közé.

Jégkorong

Goodwill Pharma Szegedi Vízmű–HK Kiskőrös-Spartak 2–4 (2–3, 0–1, 0–0)

U14-es bajnokság, B csoport, 5. forduló.

Goodwill Pharma Szegedi Vízmű: Veress Bence (89%) – Borbély Balázs, Rózsa Marcell, Fábián Simon, Pallós Zsombor, Vörös Henrik Zsigmond. Csere: Gyenge Iván, Nadj Mateja, Peceric Slaven 1, Szabó Bence 1, Vastag Ivett – Paróczy Szabolcs, Wehli Marcell, Herédi Gergely, Kékesi Miksa, Csizmadia Ronald – Bulik Andor Péter. Edző: Balázs Csongor.

Kézilabda

PC Trade Szeged II.–FKSE-Algyő 28–29 (12–13)

Női ifjúsági bajnokság NB III, J csoport, Szeged 50 néző. Vezette: Paska, Temesvári.

FKSE: BODOR – SAVANYA, CZIFRA 3, SULYOK 11/4, STACHÓ 1, TÚRI 5, SZÉKESI 2. Csere: Szilágyi (kapus), LANTOS 5, ÁCS ZS. 1, BÉKÉSI, BELOVAI 1, Mircse, Megyeri, Mazurák. Edző: Gera Pál.

Gera Pál: – A csütörtöki fejmosás elérte a célját, nagyon tetszett a lányok hozzáállása a mai mérkőzéshez. Jó védekezéshez nagyszerű kapusteljesítmény párosult. Ezzel a lelkesedéssel, bárhol képesek vagyunk pontot/pontokat szerezni.

Kézilabda Szeged SE–Kispest NKK 37:–8 (16–10)

NB II női ifjúsági-bajnokság, Keleti csoport, Szeged 35 néző. Vezette: Matics, Nádasdi.

KSZSE: Jakab – JAKABOVITS 4, Kertész 2, Besenyi 3 (1), FEHÉR 7 (1), CZIFRA 6, KOCZKÁS 7 (3). Csere: PRÁGAI 5, Limpek 2, Baranyi, Pördi, Horváth 1. Edző: Farkas Kitty.

Farkas Kitty: – Végül könnyebb mérkőzést játszottunk, mint amire előzetesen számítani lehetett. Azért alakult így, mert végig koncentráltan, a taktikánkat betartva jól játszottunk.

FTC KN Kft. I.–Kézilabda Szeged SE 32–19 (18–7)

Leány serdülő I. osztály 7. forduló, Budapest, 50 néző. Vezette: Gyurcsek András, Szarka Norbert.

KSZSE: LÖSZTER, BÖDŐ (kapusok), KOVÁCS 4, Lázár, Gyömbér, BEHAN 3, Bozsoky 3 (1), KECELI-MÉSZÁROS 5 (1), Mazán 1, Bajic, Juhász F., Lakos 2, Nagy 1. Edző: Dobó Andrea.

Dobó Andrea: – A lányok jól küzdöttek, az eredmény mutatja a két csapat közti kor és fizikális különbséget.

Dabas, OBO Aréna, U15-ös leánybajnokság.

OK. Szeged SE–Dabasi KC VSE 23 –17

Makói KC–Rácalmás SE 24–12

K. Szeged SE–Szarvasi NKK 23–17

Rácalmás SE–Kiskőrös 8–28

Szarvasi NKK–Kiskunhalas UKSC 17–15

Makói KC–Felföldi István SE 15–11

Kiskunhalas UKSC–Kiskőrösi NKSZSE 20–14

Dabasi KC VSE–Felföldi István SE 24–10

Szentendre–PC Trade SzegedKKSE 30–32 (11–15)

Női leány Ifjúsági I.osztály, Kelet, Szentendre.

PC Trade Szeged: Fehér Ivonn, Gyovai Sára, Körmendi Kata (kapusok), Vörös Vivien, Zsemberi Zóra 2, Lantos Szabina 2, Szölősi Zsófia 10/2, Frányó Laura 8/1, Tóth Sarolta 4, Balog Dóra 4, Kis Viktória, Gordos Ágnes, Szabó Leila 2. Edző: Baunok Bernadett.

Baunok Bernadett: – Végig vezetve magabiztosan nyertünk. Mindenki megfelelő játékidőt töltött a pályán. Kicsit nagyobb figyelemre, fegyelmezettebb védekezésre, pontosabb befejezésekre van szükség a jövőben. Nem egyszerű körülmények között zajlott a mérkőzés, ehhez nehezen alkalmazkodtak a játékosaink, de amikor kellett mindenkinek helyén volt a szíve! Nagyon örülünk az idegenbeli két pont megszerzésének.

PICK SZEGED II.–Hatvan 30–27 (14–15)

Férfi kézilabda, ifjúsági II. osztály, Keleti csoport, 6. forduló. Szeged, Etelka sori sportcsarnok, 50 néző. Vezette: Kovács G., Papp B.

A szegedi gólszerzők: Csamangó 6, Szalai 5, Borbély 5, Kocsik 5, Dancsik 3, Tóth 3, Juhász 2, Szemán 1.

Szabó Péter, a PICK SZEGED II. edzője: – Nehéz mérkőzésre készültünk a jó erőkből álló Hatvan ellen. A várakozásunk beigazolódott. Védekezésben a nagytestű, gyors vendégeket csak részben sikerült feltartóztatnunk, míg a támadásbefejezéseinkbe is rengeteg hiba csúszott, ezért a 40. percig csak szaladtunk az eredmény után. A mérkőzés utolsó harmadában azonban sikerült valós tudásunknak megfelelően játszani, egy 8–2-es rohammal megfordítottuk, és megnyertük a mérkőzést. Sokat kell még dolgoznunk, hogy egyenletesebb formát tudjunk mutatni mérkőzéseinken.

Felföldi István SE–FKSE-Algyő 6–13 (2–8)

Fiú U11-es bajnokság, Mezőberény 50 néző. Vezette: Bartolák, Ondos.

Orosházi FKSE–Linamar- FKSE-Algyő 15–8 (6–6)

Mezőberény 50 néző, vezette: Bartolák, Ondos

FKSE: Nothof – Bratke, Kotormán V., Kucsera, Perneki, Répás, Rostás, Schleifer, Szögi. Edző: Kotormán Attila.

K.Szeged SE–FKSE-Algyő 18–14 (6–3)

Leány U13-as bajnokság, Szeged, Fodor J. Szakközép csarnoka. Vezette: Kötél, Réti.

FKSE-Algyő–Kisteleki KK 22–8 (12–4)

FKSE: Nyerges – Ács, Ambrus, Bálint-Harmati, Báló F., Báló V., Bereczky, Farkas, Illés, Juhász, Molnár Z., Nagy, Nyilas, Temkó. Edző: Draxler Orsolya.

Draxler Orsolya: – Ha a KSZSE elleni formánkat és szívünket fogjuk megmutatni az elkövetkező meccseken, akkor nem érhet bennünket meglepetés.

Kosárlabda

Nagykőrös–Szedeák 80–65 (23–16, 22–19, 11–14, 24–16)

Fiú junior régiós bajnokság, 3.forduló, Nagykőrös.

Szedeák: Botka B. 19, Sipos M. 3/3, Ónodi T. 9/3, Sisák E. 4, Szathmári Sz. 7. Csere: Radócz Z. 16/9, Bodnár B. 2, Gonda M. 2, Sipos B. 3/3. Edző: Kiss Zsolt.

Kiss Zsolt: – Ez volt a 3. meccsünk a bajnokságban, és úgy érzem, most játszottunk a legjobban, sajnos ez nem párosult győzelemmel. A negyedik negyed közepén egy pontra zárkóztunk fel, de ekkor volt 1-2 fájó eladott labdánk, amit megbüntetett az ellenfelünk, és végül megérdemelten nyertek ellenünk.

Röplabda

Tatár Mihály U15 OGYB I. osztály, 2. torna, Szeged.

KESI „A”–Szegedi RSE 3:0 (25:13, 25:11, 25:8)

Szegedi RSE–DEAC 3:0 (25:6, 25:20, 25:9)

Szolnoki Sportcentrum–Szegedi RSE 3:0 (25:19, 25:18, 25:10)

Szegedi RSE: Elek Botond, Apáti Márk, Tápai Bendegúz, Lehoczki Dániel, Szorcsik Miklós, Wodala Benjámin, Vörös Szabolcs, Mikle-Baráth Milán, Pintér Barnabás, Bálint Ákos, Pálinkó Máté, Pintér Gergely. Vezetőedző: Csányi Dániel.

dr. Kotsis Attiláné U15 OGYB I. osztály 2. torna, Gödöllő.

Jászberény RK-1–Szegedi RSE-1 2:1 (25:23, 25:20, 7:25)

Gödöllői RC–Szegedi RSE-1 2:1 (25:19, 21:25, 25:15)

Szegedi RSE-1 –MTK 2:1 (24:26, 25:14, 25:19)

Szegedi RSE-1: Sojnóczky Sára, Paksi Kitti, Simon Lili, Mányai Maja, Fábián Boglárka, Kiss Nóra, Makai Emma, Nagy-Hegyesi Réka, Békési Dóra, Verebes Dorina.

Magabiztosan nyert a Szentes serdülőcsapata. FOTÓ: VIDOVICS FERENC

Vízilabda

I. osztályú utánpótlás fiú vízilabda-bajnokság, Alsó ház, 3. forduló.

Ifjúságiak:

Szegedi vízipóló Suli–Eger 10–9 (1–1, 1–3, 4–3, 4–2)

A szegedi: Antal 3, Berkó 3, Mikházi 2, Kis, Lakatos.

Serdülő:

Szegedi Vízipóló Suli–Eger 10–9 (3–1, 2–2, 2–4, 3–2)

A szegedi gólszerzők: Lakatos 5, Mikházi 2, Leinweber 2, Berkó.

Gyermek

Szegedi Vízipóló Suli–Eger 16–13 (4–1, 4–3, 3–5, 5–4)

A szegedi gólszerzők: Leinweber 5, Pörge 4, Lengyel 2, Molnár L. 2, Horváth, Körmendi, Molnár B.

I. osztályú utánpótlás leány vízilabda-bajnokság,

Ifjúságiak:

BVSC-Yordo Szentes 8–16 (1–3, 3–4, 4–4, 0–5)

Yordo Szentes: Dong – Mácsai K. 2, Dömsödi 2, Bocskay 1, Kudella 5, Fodor, Csiszár 1. Csere: Tatár, Tóth F. 1, Czirbus 2, Héri A. 2. Edző: Törőcsik Attila.

Serdülő:

BVSC-Yordo Szentes 8–14 (3–3, 1–4, 2–5, 2–2)

Yordo Szentes: Héri N. – Mácsai K. 2, Dömsödi 4, Tóth F. 2, Héri A. 2, Bonca 2, Csiszár 1. Csere: Asztalos, Tatár, Kovács P., Boldizsár 1, Dobos. Edző: Törőcsik Attila.

Leány gyermek:

BVSC-Yordo Szentes 15–5 (2–2, 6–0, 2–2, 5–1)

Yordo Szentes: Varga N. – Bíró, Horváth Zs. 1, Dobos 1, Asztalos 1, Kovács P. 1, Boldizsár 1. Csere: Héri N. (kapus), Horváth L., Versegi. Edző: Oltyán Gyula.

Gyermek fiú II., 1 csoport, 1 forduló, Baja.

Szegedi Vízipóló Suli–Invictus Túri Fullánkok 32–5 (11–1, 6–2, 8–0, 7–2)

A szegedi gólszerzők: Tremmel 5, Molnár L. 5, Darvasi 4, Mucsi 4, Nagy 4, Piti 3, Bodrogi 3, Dudás 2, Szabó, Tatár.

Szegedi Vízipóló Suli–Püspökladány 35–0 (10–0, 7–0, 9–0, 9–0)

A szegedi gólszerzők: Tremmel 7, Molnár 6, Dudás 4, Piti 4, Tatár 4, Darvasi 2, Mucsi 2, Szabó 2, Nagy, Bodrogi 2.

Budapesti gyermek fiú 2007, B csoport, 4. forduló, Eger.

Szegedi Vízipóló Suli–KSHI II. 15–0 (3–0, 4–0, 5–0, 3–0)

A szegedi gólszerzők: Juhász 4, Oláh 3, Leinweber B. 2, Pörge 2, Csontos, Lalia, Nagy, Gedra. Edző: Lengyel Gábor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában