Remek hangulat és siker

2020.01.26. 21:33

Magabiztos előnyből várhatja a BL-visszavágót a Zengő Alföld Szegedi TE

A férfi tekecsapat Bajnokok Ligája negyeddöntőjének első mérkőzésén a Zengő Alföld Szegedi TE 7:1-re legyőzte a szlovák Podbrezovát, így nagy lépést tett a sorozat négyes döntőjébe jutásáért. A visszavágót február 15-én rendezik Szlovákiában.

Mádi József

Nagy lépést tettek a négyes döntőért. A szegedi drukkerek is kitettek magukért. FOTÓ: KUKLIS ISTVÁN

Remek. Egyetlen szóval így jellemezhetnénk a Zengő Alföld Szegedi TE eredményét a szlovák Podbrezova ellen a férfi te­kecsapat Bajnokok Ligája ne­­gyeddöntőjének első mérkő­zésén.

Remek. És így jellemezhetjük a hangulatot is, amelyet az újszegedi teke- és bowlingcentrumban teremtett a hazai szurkolótábor, valamint a több­órás utazást vállaló székesfehérvári különítmény, főképpen a Köfém SC játékosai.

A kettő együtt pedig azt eredményezte, hogy a Szeged 7:1-re verte az ellenfelét úgy, hogy a 24 szettpontból 16-ot megszerzett. Azaz igen kedvező helyzetbe hozta magát a visszavágó, és így a négyes döntőbe jutás (időpont: március 28–29., Apatin, Szerbia). szempontjából.

A hazaiak közül öten is 600 fa felett teljesítettek, Karsai László és Kiss Norbert külön csatát ví­vott a nap legjobbja címért, amelyet utóbbi nyert meg egyetlen fával, illetve Márton János, Szél Tibor és Brancsek János is így hozta a csapatpontot. A vendégek legeredményesebb játékosa Erik Kuna volt, aki 639 fát ért el – az első két szettet magabiztosan hozta, de aztán Loncsárevity Adrián megszorongatta, ám be­hozni nem tudta.

Nagy lépést tettek a négyes döntőért. A szegedi drukkerek is kitettek magukért. FOTÓ: KUKLIS ISTVÁN

A visszavágót február 15-én rendezik a szlovák városban.

A Zalaegerszeg 7:1-es vereséget szenvedett a címvédő Zapresic otthonában, bár az összeredmény különbsége mindössze negyven fa volt...

A két német csapat, a Zerbst és a Raindorf meccsét előbbi nyerte 7:1-re, míg az olasz Neumarkt 5:3-ra verte a Mertojak Splitet.

Férfi tekecsapat Bajnokok Ligája, negyeddöntő, 1. mérkőzés: Zengő Alföld Szegedi TE–ZP Sport Podbrezova (szlovák) 7:1 (3775:3600). A párok: Szél T.-T. Pasiak 1:0 (3:1, 631:582), Karsai L.-D. Tepsa 1:0 (4:0, 656:598), Brancsek J.-J. Calic 1:0 (2:2, 602:576), Loncsárevity A.-E. Kuna 0:1 (1:3, 599:639), Kiss N.-P. Nemcek 1:0 (4:0, 657:593), Márton J.-B. Vadovic 1:0 (2:2, 630:612).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában