Megőrizték a korán megszerzett előnyt

2020.08.09. 21:04

A Rákosmente otthonából hozta el a három pontot a HFC

A hetedik percben megszerzett előnyét megőrizte, és 1–0-ra győzött a Rákosmente vendégeként a Hódmezővásárhelyi FC a labdarúgó NB III. Közép csoportjának második fordulójában.

Becsei Dávid

Fotó: Karnok Csaba

A sikeres folytatás jegyében utazott a fővárosba a Hódmezővásárhelyi labdarúgócsapata, hogy az SZVSE elleni győzelem után három ponttal térhessen haza. Népes szurkolótábor kísérte el a vendégeket, akik nagyszerű hangulatban futballozhatták végig a kilencven percet.

Szűcs Róbert vezetőedző a nyitányhoz képest két helyen változtatott a kezdőcsapatán, Katona és Koncz helyett Tapiska és Povázsai kapott szerepet. Ez jótékonyan hatott a hódmezővásárhelyiekre, lendületesen játszottak, szép támadásokat vezettek, ami már a nyolcadik percben gólban mutatkozott meg. Egy szögletet követően Ludánszki Bence juttatta a hazai kapuba a labdát.

A gólszerző Ludánszki, valamint a csapatkapitány Huszár remekül megszervezték a vásárhelyiek védekezését, kontratámadások után pedig többször alakítottak ki gólhelyzetet, de a másodikat találatot nem sikerült megszerezni. A Rákosmente leginkább pontrúgások után veszélyeztetett, de a HFC-védelem állta a sarat, így három ponttal térhetett haza.

Rákosmente–HFC 0–1 (0–1)

HFC: Weszelovszky – Huszár, Bódai (Selyem, 55.), Bata, Tapiska (Koncz, 75.), Mezei, Orosz, Ludánszki, Forró, Povázsai, Pleszkán (Katona, 83.). Edző: Szűcs Róbert.

Gólszerző: Ludánszki (8.).

Szűcs Róbert: – Nagyon szervezetten játszottunk, és ez igazi csapatmunka volt. Mindenki csúszott-mászott az első perctől az utolsóig. Külön köszönet a Blue Front szurkolóicsoportnak, hogy egy idegenbeli meccsre ilyen sokan elkísértek bennünket és nagyszerű hangulatot teremtettek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában