A meccs után a védekezést dicsérte Juan Carlos Pastor

2020.09.03. 13:10

Lelkes szurkolók indították útnak a MOL-PICK Szegedet Orosházára – fotó

Tükörsima sikerrel rajtolt a férfi kézilabda NB I.-ben a MOL-PICK Szeged, amely szerda este Orosházán nyert 39–22-re. Az első félidő a vártnál szorosabb játékot hozott, de így is hatgólos volt a szegedi előny a szünetben, a második játékrészben pedig jelentős különbség alakult ki a csapatok között.

Becsei Dávid

Radivojevics öt gólt dobott, majd a 37. percben fejlövésért piros lapot kapott.

Fotó: Bencsik Ádám

Mindössze háromszáz néző előtt rendezték meg az Orosháza–MOL-PICK Szeged bajnoki mérkőzést, amelyre a vendégeket a távolból lelkes szurkolók indították útnak. Az újszegedi sportcsarnok elől kigördülő csapatbuszt a Biológiai Kutatóintézet előtt egy maroknyi szurkolósereg köszöntötte zászlókkal, kék füsttel és énekléssel, valamint néhányan egészen Orosházáig kísérték a szegedieket.

https://www.facebook.com/pickhandball/photos/a.3893922137301307/3893923923967795/

Az Alilovic-védésekkel és Radivojevics gyors góljaival indult találkozó végén az eredményjelző tetemes szegedi előnyt mutatott, azonban – az első játékrészben – a vártnál szorosabban alakult a mérkőzés állása. Noha a vendégsiker nem forgott kockán, de jól tartották magukat a hazaiak, míg a vendégeknek javulniuk kell. Főleg támadásban, valamint a Bajnokok Ligája-rangadókra szükség lesz a sérültek – Sostaric, Sigurmannsson és Stepancic – visszatérésére is.

– Az egész meccsen jól védekeztünk. 6–2-nél lehetőségünk volt még jobban ellépni, de az Orosháza a hét a hat elleni játékkal visszajött a meccsbe – értékelte a találkozó első negyedóráját Juan Carlos Pastor vezetőedző. – Természetesen ezt az is befolyásolta, hogy Stepancic távollétében több időt kellett játszanunk három jobbkezes átlövővel. Gyakorolnunk kell a nyitott védekezést, tudtunk volna hosszabb ideig hatosfalat védekezni vagy éppen balkezessel játszani, de oda kell figyelnünk, mert Kaspárek egyedül van a posztján jelenleg. Támadásban sokkal jobb ritmusban kell játszanunk, mert nagyon lassúak voltunk. Amikor ideálisan kézilabdáztunk, akkor könnyű gólokat szereztünk.

Szombaton 18 órakor már az újszegedi sportcsarnokban vár bajnoki a MOL-PICK Szeged. Bodóék azt a Budakalászt fogadják, amelynek trénere a nyártól a magyar férfi válogatott szövetségi kapitánya, Csoknyai István.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában