Sokat edzettek, de nagyon rosszul

– Elöl vagy hátul érzi jól magát a lábteniszpályán?

– A forgások és a szervák miatt mindenhol meg kell fordulnom, de nem tudom rendesen kinyújtani a lábam, mivel csípőkopásom van, így szinte mindegy, hol ügyetlenkedek.

– Már csak a lábtenisz maradt?

– Már az sem, hiszen nagyon régen játszottam. Most is csak azért állok oda újra, mert Orosházi László, aki 1978 óta a barátom, teniszben nem mert kiállni ellenem, ezért maradtunk ennél a változatnál. Három éve heti egyszer, néha kétszer boksz­edzésre járok Kótai Mihályhoz. Imádom, mert jön az adrenalin, mozgok, közben pedig erősítek is. Nem futballoztam tíz éve, mert nagyon bántja már a testemet, a csípőmet, a derekamat. Ímmel-ámmal nem tudok játszani: belelkesedek, gólt akarok rúgni, nyerni akarok, aztán a hétfői foci után még szerdán sem tudom felhúzni a zoknimat.

– Végigcsinálná a pályafutását újra ezen testi gyötrelmek ellenére?

– A mai eszemmel sokkal profibb lennék, bár elégedett vagyok a pályafutásommal. Mi áldozatok voltunk annak idején: sokat edzettünk, de na­­gyon rosszul. Itthon követelményrendszer volt, álprofizmusban éltünk, ám amikor külföldre kerültem, megláttam, mi az az igazi profizmus.

– A válogatottban elért tizenegy gólból melyik maradt a legemlékezetesebb?

– A hollandok elleni győztes, illetve az osztrákoknak Budapesten lőtt. Sokan azt gondolják, a brazilok ellenit tartom annak, de az egy felkészülési meccs volt. Előtte egész héten a kényszerítőzést gyakoroltuk, én pedig ezt betanulva mellbe lőttem a brazil kapust, majd így visszakapva a labdát gurítottam a hálóba. Nem gondoltam volna, hogy ezt a gólomat ennyi év után is emlegetik még.

– Lehetett volna az a válogatott, amely kijutott az 1986-os vb-re, a világ legjobbja?

– Nem, és ilyet sosem mondtunk. Mi Európa egyik legjobbjai voltunk az eredmények alapján. Mexikóban csak A tervünk volt, B vagy C nem. Mindig délután vagy este játszottunk, míg Mexikóban 40 Celsius-fokban, dél­ben, árnyék nélkül kellett. Jó csapat voltunk, de nem tudtunk alkalmazkodni a körülményekhez.

– Szegedhez kapcsolódó élményei vannak?

– Jó kis téli teremfocitornák voltak a városban, szerettük. Ha jól emlékszem, nem kaptunk ki soha Szegeden a Honvéddal.

– De, 1984-ben például 4–3-ra.

– Akkor azon nem játszottam.

– De, ott volt.

– Akkor meg biztos nem jó bírót kaptunk. Félretéve a tréfát, valami azért rémlik...

– Vannak szegedi barátok, ismerősök?

– Orosházi mellett Talpai János ilyen, akivel akkor barátkoztam össze, amikor a futsalban dolgoztam.