Most sem lesz diéta

2020.12.24. 12:04

Korán kezdi az ünnepet a makói Mocsári Bence

Nagy készülődések közepette avatta be lapunkat ünnepi menetrendjébe a makói Mocsári Bence, családjánál egy nappal a megszokott előtt veszi kezdetét a karácsony.

Munkatársunktól

A szűk családi körben már 23-án megkezdjük az ünnepet, ez afféle hagyománnyá vált köztünk az elmúlt években. 24-én a nagyszülőké a főszerep, 25-én pedig a család többi tagjával töltjük a napot.

Ez most annyiban módosult, hogy a 24-i és 25-i programot a technika segítségével oldjuk meg, ugyanis a koronavírus-járvány miatt idén a telefonok mellől töltjük együtt a karácsonyt, elmaradnak a személyes találkozások, ennyiben módosul a forgatókönyv – árulta el a 2019-ben lapunknál az Év Parasportolója díjat nyert triatlonista.

Mocsári elárulta, szerencsére több éve sikeresen tartja a versenysúlyát, teszi mindezt úgy, hogy az ünnepi szezonon kívül sem kell diétához alkalmazkodnia.

– Mint mindig, idén is halászlé, rántott hal, és rengeteg sütemény, bejgli, mézeskalács, habcsók lesz a menüben. Szerencsés vagyok abból a szempontból, hogy bármit is eszem, nem nagyon hízok, így most is átadom majd magam az élvezeteknek – fogalmazott a 20 éves sportoló, illetve egy érdekes ételről is lerántotta a leplet.

– Kiskoromban rajongtam a dinoszauruszokért, amolyan dínómegszállott voltam, személyes kedvenc karácsonyi ételem is hozzájuk kötődik. Dínóhúsnak neveztük el, ez gyakorlatilag sajt csirkemellel és szalonnával körbegöngyölve, neve pedig abból ered, hogy ha félbevágjuk, úgy néz ki, mint egy dínó végtag – idézte fel jóízűen nevetve Mocsári Bence.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában