A szegedi Márki Roland Hollandiából tért haza

2021.03.04. 18:37

Komoly erősítés érkezett

A körülményekhez képest nagyszerűen sikerült a Fit World Gorillák Rugby Club felkészülése, amely szombaton egy novemberből elhalasztott mérkőzésen játszik újra bajnoki találkozót.

Tóth Alex

A Kecskemét ellen már komoly téttel bíró mérkőzés vár a Gorillákra. Archív Fotó: Fit World Gorillák RC

Fotó: Fit World Gorillák RC

Egy korábbról elhalasztott találkozóval vág bele a tétmérkőzések sorába a szegedi Fit World Gorillák Rugby Club, amely az itthon egyeduralkodónak számító Esztergomhoz látogat az NB I. 5. fordulójában.

A Kecskemét ellen már komoly téttel bíró mérkőzés vár a Gorillákra.
Archív Fotó: Fit World Gorillák RC

A Tisza-partiak komoly munkát fektettek a készülésbe, támogatóiknak köszönhetően megfelelő ütemben végeztek koronavírusteszteket, így a játékosok közül mindössze egy fő fertőződött meg a betegséggel.

– Mivel a Dózsa György utcai edzőterem egyelőre zárva tart, így a szabadban, non-kontakt edzésekkel oldottuk meg a felkészülést, amelyet még januárban kezdtünk meg. A nyári felkészülés során rosszul jöttünk ki az edzőmérkőzéseinkből, amelyeken 5 játékosunk is megsérült, olyannyira, hogy az egész eddigi szezont ki kellett hagyniuk. Ebből tanulva most nem is szerveztünk felkészülési találkozókat, ezt a szombati, Esztergomban vívott csatát tekintjük annak. Nem nyom minket az esélyesség terhe, és egyébként is idegenben játszunk, így a 20-i, élet-halál harcként felfogható Kecskemét elleni hazai találkozóra készülünk már itt – foglalta össze a csapat helyzetét technikai igazgatója, Debreczeny Dénes, és kitért rá, a 20-án következő összecsapás nagy téttel bír, hiszen aki ott nyer, jó eséllyel bekerül a final fourba.

A jó szerepléshez hozzátehet a csapat új játékosa, a holland bajnokaspiránstól érkezett Márki Roland, aki korábban játszott már Angliában és Finnországban is.

– Hollandiában nem indult el a bajnokság, emiatt érkezett hozzánk Roland, külföldi tapasztalatai sokat érhetnek. Úgy szól a megállapodásunk, hogy ameddig a külföldi bajnokságok szünetelnek, addig marad nálunk. Szerencsés a helyzetünk, hiszen jelenleg mindkét magyar válogatott pillér minket erősít – zárta lapunknak Debreczeny.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában