A Vajda Attila regionális Akadémia fiataljaival

2021.03.29. 10:55

Közös edzés Gyomaendrődön

A járványhelyzetre való tekintettel a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) csak kis csoportokban, a járványügyi szabályokat betartva, szigorúan a szabad levegőn engedélyezi a közös edzéseket. Ennek megfelelően a Vajda Attila Regionális Akadémia egynapos közös edzést tartott az U13-as és az U14-es korosztály számára Gyomaendrődön.

Munkatársunktól

A fiatal szegedi kajakosok és kenusok is Gyomaendrődön edzőtáboroztak. Fotó: MKKSZ

Fotó: MKKSZ

Bár a pandémia kizárja a hosszabb edzőtáborok lebonyolítását, így is nagyon hasznos napot zártak a Körös-parton a Vajda Attila Regionális Akadémia fiataljai. Mint ismert, a magyar szövetség hat régióra osztotta az országot, amelyekben akadémiákat működtet, és mindegyiket egykori klasszisról nevezett el. A dél-keleti régió névadója az egykori szegedi olimpiai bajnok kenus, Vajda Attila, a terület akadémiája Csongrád-Csanád, Békés és Bács-Kiskun megye tehetségeivel foglalkozik.

A fiatal szegedi kajakosok és kenusok is Gyomaendrődön edzőtáboroztak.
Fotó: MKKSZ

– Általában ilyenkor egy egyhetes közös edzőtábort szoktunk szervezni, de a koronavírus járvány miatt ez most nem lehetséges – mondta Sík Márton, a Vajda Attila Regionális Akadémia menedzsere, az MVM Szegedi VE szakmai vezetője a magyar szövetség hivatalos honlapján.

– Az akadémia elindulásával viszont szerettük volna a régió tehetségeit és az edzőiket is kicsit összehozni egymással, ezért a kölyöktábor helyett egy egynapos edzéssorozatot indítottuk, ahol a szabályokat betartva, csak és kizárólag szabad levegőn, és 10-12 fős csoportokban közösen edzhetnek a versenyzők.

Az eseményen a KSI Gyomaendrőd vízitelepén 45 gyereknek – akiknek nagyjából harmada volt az MVM Szegedből – három kisebb csoportban tartott két edzést az Agócs Ágnes, Nyerges Attila, Pankotai Gábor, Csőke Zsolt edzők alkotta csapat. Sík Márton elégedett volt a lebonyolítással, véleménye szerint egész nap remek csapatmunka zajlott.

– A legfontosabb, hogy közösen dolgozhattak. Szerintem két nagyon jó edzést tartottak az edzők, amelyeken a kilométergyűjtésen volt a hangsúly. Edzettségi állapottól függően voltak, akik résztávos, és voltak, akik iramos terhelést kaptak. Mindenki jól dolgozott, nagyon hasznos napot zártunk – mondta a tapasztalatairól Sík Márton.

A régió menedzsere hozzátette, a most indított edzéssorozat összesen öt állomásból áll. A következő hetekben Szarvason, Szegeden, Békésszentandráson és Békésen is szerveznek ugyanilyen egynapos összetartásokat a kölyök korosztályoknak.

Közben Szegeden, a Maty-éren edzőtáborozik az ifjúsági és serdülő kenus válogatott, amelynek tavaszi felkészülésében nemcsak a fizikai, hanem a lelki fejlődést szolgáló feladatokat is kapnak a fiatalok.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában