Nem integet vissza

Álmaimban Amerika visszainteget – szól az AD Stúdió egykori slágere. Azonban ami az európai topfutballt illeti, kevesebb mint 48 óra alatt Amerika bizony nemhogy nem integetett vissza, de az oldalsó ajtón eloldalgott. A szuperliga úgy halt meg, hogy tulajdonképpen még meg sem született, miközben a fél (egész?) világ már ellene volt.

Hogy is fogadhatták volna máshogy, amikor a tizenkét érintett klubvezetőt leszámítva senki nem tudott erről, még az érintett klubok játékosai sem. Hogy milyen érzés lehetett a Liverpool játékosainak, mikor a hétfő esti, Leeds elleni meccsre tartottak, amikor a helyi drukkerek őket szidták azért, mert belépnének a szuperligába, azt elég nehéz körbeírni. Most, hogy befuccsolt az egész projekt, persze megy a bocsánatkérés, a klubvezetők mindig is a szurkolókat tartották a legfontosabbnak. Na ja, csak most éppen arról felejtettek el szólni, hogy nem szeretnének a Bajnokok Ligájában játszani, és hihetetlen gőggel megáldva teljesen jogosnak gondolták, hogy ők örökös tagjai az európai elitsorozatnak. Ne kelljen már ilyenekkel bajlódni, mint csapatépítés és eredményesség, ne kelljen ilyen ódivatú dolgokkal törődni, jobbnak lenni másoknál a pályán, és kivívni ezáltal a szereplési jogot a nemzetközi kupában.

Persze nyilvánvaló, hogy a pénzről szól, és valószínűleg még szól is majd ez a dolog. Az, hogy a kontinens anyagi gondokkal küzdő topklubjai a financiális problémára úgy válaszolnának, hogy egy amerikai banktól kapott kölcsönből tovább fújják a lufit, nem hiszem, hogy a legjobb megoldás. Nekik, rövid időre biztosan megnyugvást jelent, de kérdezem én: mi lesz öt év múlva? Ez a tizenkét klub nem 700 millió euróval (egyes források szerint 1,2 milliárd euróval) tartozik majd, hanem 10 milliárddal? Meddig fújható a lufi? Van-e értelme ezt a bizonyos lufit tovább fújni, és feltétlenül meg kell-e várni, amíg bedől az egész rendszer?

Másfelől ne tegyünk úgy, mintha a szuperliga hamvában halt ötletével megoldódott volna az európai klubfutball problémája. A szerződések évekre előre élnek, ezeket a pénzeket ki kell fizetni. Az UEFA sem egy makulátlan szervezet, ezt is tudjuk. Nyilvánvaló, hogy a nagyokra kíváncsi mindenki, A hangzatos szlogenek, miszerint a játék mindenkié, és a romantikus futballmesék, mikor egy kiscsapat elér egy igazán nagy dolgot, megnehezíti az óriás dolgát, a szuperligával szépen eltűnt volna.

Egy dolgot azért remélek ettől az egész fennforgástól. Talán visszatérünk az alapokhoz, a futball tradícióihoz, és valóban fontosak lesznek a szurkolók, nemcsak azok, akik mezt és egyéb termékeket vásárolnak, hanem évek, évtizedek óta bérletesek. Egyúttal pedig itt, a megyében is felfedezzük, hogy jó a helyieknek szurkolni: akiket még nem a tévéközvetítési díjak és bizonyos tortaszeletek rángatnak egyik nap ide, másik nap pedig oda.

Vajgely Pál