A tengerszint fölé értek

2021.05.28. 10:46

Drámai mérkőzésen szerezte meg első jelentős kupáját a Villarreal

Soha nem látott magasságokba jutott a Villarreal CF labdarúgócsapata, miután egy őrült tizenegyespárbaj után győzött az Európa-liga döntőjében.

T. A.

Az idegek harca volt. 22 tizenegyes után dőlt el az Európa-liga kupájának sorsa. Fotó: MTI/AP/Michael Sohn

Fotó: MTI/AP/Michael Sohn

Mint ismert, a klubfutball második számú európai kupasorozatának, az Európa-ligának döntőjében a Villarreal és a Manchester United nézett farkasszemet, és 1-1-es döntetlent követően egy őrült, 11-10-ig tartó tizenegyes párbaj után végül a spanyolok örülhettek.

Az első nagy trófeájuk

1923. március 10., a Villarreal alapításának dátuma. Azóta nem roskadoznak a spanyolok vitrinének polcai az elhódított serlegektől, a sárga tenger­alattjáró becenévre hallgató együttes eddig mindössze két említésre méltó trófeát hódított el, 2003-ban és 2004-ben sikerült megnyernie az Intertotó-kupát. Ezzel szemben a döntő másik résztvevője, a Manchester United igen jelentős sikerlistával rendelkezik, és ezen a mérkőzésen is inkább az angolok voltak esélyesebbnek tekinthetők.

A Villarreal azonban borította a papírformát, és koncentrált játékkal, no meg a büntetőpárbajban nélkülözhetetlen szerencsével megszerezte fennállásának legkomolyabb kupáját.

Az idegek harca volt. 22 tizenegyes után dőlt el az Európa-liga kupájának sorsa.
Fotó: MTI/AP/Michael Sohn

Nehéz szülés volt

Habár a futball világából akadnak feljegyzésekakár 50 rúgott büntető felett eldőlt találkozókról is, a maga 22 tizenegyesével ez a döntő is kiemelkedően hosszúra sikeredett, már ha a csúcsfutball fináléit vesszük.

Az sem túl gyakori, hogy a kapusokon dől el a párbaj, ám itt így történt: az utolsó büntetőt a manchesteriek spanyol kapusa, David de Gea rúgta, ám lövését a korábban betaláló Geronimo Rulli hárította, így a spanyol csapat örülhetett a győzelemnek.

Emery-kupa?

Egészen elképesztő statisztikával rendelkezik a Villarreal edzője, Unai Emery, aki karrierje során öt Európa-liga-döntőn vezényelhette éppen aktuális csapatát, amelyekből négyet nyert meg. A baszk tréner a Sevillával 2014-ben, 2015-ben és 2016-ban háromszor hódította el a kupát, majd 2019-ben az Arsenal élén ugyan 4-1-re kikapott a Chelseatől, de idén újra bizonyította, hogy ha valamihez ért, akkor az az, hogyan járjon sikerrel az Európa-ligában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában