Képben az Európa-kupa

2021.05.13. 12:28

Hódmezővásárhelyen országos pontszerző versenyen szerepeltek a Phoenix Fitness sportolói

Jól szerepeltek a hódmezővásárhelyi Hód Fitness SE és a MagyarFit-Kid Szövetség szervezésében megrendezett I. és II. osztályú országos, egyben Európa-kupa-válogatóversenyen a szegedi Phoenix Fitness fiatal sportolói, akik nagy része kedvező helyzetben várhatja a következő eseményt.

munkatársunktól

A szegedi klub versenyzői a II. osztályban is kiválóan szerepeltek. Fotó: Phoenix Fitness

Hódmezővásárhely adott otthont az I. és II. osztályú fit-kid országos versenynek, egyben Európa-kupa kvalifikációs viadalnak, amelyet a Hód Fitness SE és a magyar szövetség közösen szervezett. A pontszerző via­­dalon – amely zárt kapus volt, és a járványügyi előírások betartásával, korosztályonkénti idősávokban szerveződött meg – nagyjából húsz egyesület vett részt, a két nap alatt pedig közel 300 versenyző mutatta meg a tudását. Ott voltak a mezőnyben a Phoenix Fitness Szeged sportolói is, akik nagy része kedvező helyzetben várhatja a hétvégi, kiskunhalasi következő eseményt.– Legutóbb tavaly szeptemberben volt versenyünk, előtte pedig éppen egy évvel korábban, így nagyon vártuk már ezt a viadalt – nyilatkozta Tóth Lili, a szegediek edzője. – Akadtak teremgondjaink is az elmúlt időszakban, de a felkészülés alapján jól teljesítettek a lányok. Az őszi és a két tavaszi verseny alapján alakul majd ki az Európa-kupára utazók névsora, a harmadik fellépés éppen előttünk van, és reméljük, az európai versenyt is megtartják. A kiskunhalasi verseny után már okosabbak leszünk, de az eddigi két esemény alapján a produkciók nagy része jó helyen áll, azaz bizakodhatunk.

A szegedi klub versenyzői a II. osztályban is kiválóan szerepeltek.
Fotó: Phoenix Fitness

A szegedi Phoenix Fitness versenyzőinek eredményei, II. osztály, egyéni, V. korcsoport: 1. Osznovics Kincső, VI. korcsoport: 6. Füle Alíz, VII. korcsoport: 3. Bíró Viktória. Csapatverseny, II. korcsoport, kiscsapat: 1. JLO (Birtók Emma, Horváth Lívia, Hovanecz Kitti); III. korcsoport, kiscsapat: 4. Wicked (Harmath Zsófia, Lengyel Lili, Simon Lilla, Vajda Józsa); I. korcsoport, nagycsapat: 1. MiniTopModellek (Bures Bianka, Gémes Gerda, Gyimesi Regina, Kiss Neszta, Nagy Boglárka, Tóth Tamara); II. korcsoport, nagycsapat: 1. Secret (Bíró Viktória, Kis Boglárka, Szalai Léna, Tóth Laura, Vidiczki Dorina).

I. osztály, egyéni, IV. korcsoport: 1. Rideg Kata; V. korcsoport: 2. Domonkos Luca, 5. Birtók Hanna; VI. korcsoport: 4. Szabó Vivien; VIII. korcsoport: 6. Tőkés Laura.

Csapatverseny, II. korcsoport, párok: 5. Girls just wanna have fun (Rideg Kata, Szabó Vi­­vien); nagycsapat: 2. Időtlen idő (Domonkos Luca, Keresztúri Kata, Osznovics Kincső, Sisák Barbi, Szőnyi Noémi, Vidiczki Jázmina); III. korcsoport, nagycsapat: 1. Vogue (Gera Do­­rottya, Kecskés Lili, Kecskés Réka, Magyar Janka); Big free: 2. Phoenix Cheerleader ( Domonkos Luca, Gera Dorka, Kecskés Lili, Kecskés Réka, Magyar Janka, Pozsár Szonja, Rideg Ka­­ta, Szabó Vivi).

Felkészítők: Czavalinga Dó­­ra, Tóth Lili, Szabó Nóra, Balázs Kinga.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában