Varga Katalint a tokiói harmadik hely után kapta el igazán a versenyláz

2021.09.09. 10:04

Az olimpiai bronzérem rendkívül jó hatással volt Varga Katalin lelkére

Hazaérkezett a tokiói paralimpiáról az MVM Szeged bronzérmes sportolója, Varga Katalin, aki KL2 200 méteren két brit mögött ért célba harmadikként. Alighogy megszárad a mosás, már jön is Szegedre, majd jövő kedden utazik a dániai világbajnokságra.

Mádi József

Mosolygósan, vidáman érkezett haza Tokióból az MVM Szeged parakajakosa, Varga Katalin. Tegyük hozzá, teljes joggal. Ugyanis amit előzetesen várt, azt elérte: bronzérmes lett KL2 200 méteren, így ő az első nő, aki ebben a sportágban dobogós lett.– Nyugodtan kijelenthetem, minden úgy sikerült, ahogy elterveztem – mondta Varga Katalin. – Az előfutamot egy kicsit nehézkesnek éreztem, ott még lassú voltam. A körülmények nem álltak össze, az utazás, az átállás, a páratartalom miatt nem voltam elég pörgős. Szerettem volna elkerülni a középfutamot, ehhez a második helyen zárt britet meg kellett volna előznöm, és ugyan nem volt messze, ki is hajtottam magam, de nem sikerült. A középfutam teljesen jól ment, ki is engedtem a végén, hogy maradjon erő az egy óra múlva kezdődő döntőre. Érdekes, hogy a finálé is jól sikerült, de a pulzusmérő szerint nem hoztam ki magamból a legtöbbet, viszont így volt biztos a bronzérem. Már itthon is úgy gyakoroltunk edzéseken és a bajnokságon, hogy két pálya között csak 40-60 perc telt el. Jobb időt mentem a döntőben, mint a középfutamban, azaz a modellezés jól sikerült.

– Most már megnyugodtam. Voltak bennem kételyek, főleg az előfutam alapján. Ekkor meginogtam, de eszembe jutottak szegedi edzőtársam, Karnok Marcell szavai: ha nem edzel napi kettőt pár napig, és ettől úgy érzed, nem vagy jó formában, attól még amit a zsákba betettél, az nem tűnt el, nem vágták ki a zsákot, és nem esett ki alul a munka eredménye. Azaz nem kell aggódni, ami megvan, az nem veszett el. Segített a két napos Metallica-hallgatás is. A párom válogatást küldött, amely főleg a Black album dalait tartalmazta, és Rióban is ezt hallgattam.

A magyar válogatottat népes csoport várta a keddi hazaérkezéskor.

– Nagyon jól esett, hogy ilyen figyelmet szenteltek nekünk, ennyi érdeklődést kaptunk. Fárasztó volt az utazás, de a várás elviselhetővé tette. Nem sok pihenő lesz, nem engedtünk le, hiszen tudtuk, hogy a paralimpia után következik a világbajnokság, Épphogy lejár a mosógép, máris indulok Szegedre, ahol szombatig edzünk, majd jövő kedden utazunk Dániába. Még szerencse, hogy van szárítógép…Szeretnék edzeni, nincs bennem az az érzés, hogy leálljak, sőt most kapott el igazán a versenyláz – nyilatkozta Varga.

– Jól fogalmazott Kati: tényleg ezért a bronzért ment Tokióba – mondta Varga edzője, Csamangó Attila. – A britek egyelőre nem megfoghatók, bár egy hajón belül volt a másodiktól Kati, viszont a némettől az Eb-n még hét tizeddel kikapott, most viszont simán megelőzte. Mind a háromszor jó pályát ment.

 

Ezek is érdekelhetik