Helyi sport

2021.11.15. 11:18

Először játszottak döntetlent

A küzdelemre nem lehetett panasz most sem. Értékes egy pontot szerzett a Közép csoport egyik élcsapata ellen a HFC. Archív fotó: Kuklis István

Fotó: Archív fotó: Kuklis István

Először játszott döntetlent az NB III. Közép csoportjának idei kiírásában a Hódmezővásárhelyi FC, miután nem hozott gólt a csapat monori vendégjátéka.

A kék-sárgák a Monor vendégeként léptek pályára a 17. fordulóban, és az első húsz percben meg is lepték ellenfelüket. Ebben a periódusban benne volt, hogy megszerzi a vezetést a HFC, azonban kimaradtak a lehetőségek – mint később ki­­derült, ez volt a meccs kulcs­időszaka. Ahogy telt ugyanis az idő, egyre inkább a küzdelem dominált, kevés helyzet adódott mindkét oldalon. Bata Kristófék védelme jól zárt, ke­­vés alkalommal engedték oda ellenfelüket a vásárhelyi kapu előterébe.

A küzdelemre nem lehetett panasz most sem. Értékes egy pontot szerzett a Közép csoport egyik élcsapata ellen a HFC. Archív fotó: Kuklis István

A meccs utolsó szakaszában már nem is forogtak veszélyben a kapuk, az egygólos mérkőzésen nem jött az az extra megmozdulás egyik oldalon sem, amely eldönthette volna a három pont sorsát. A szezon során először ikszelt a HFC, amely nyolc győzelmet és nyolc vereséget követően játszott döntetlent az idei bajnokságban, és harmadik csapatként szerzett pontot Monoron a mezőnyből.

Huszonöt pontjával a HFC a kilencedik helyről várhatja a folytatást, vasárnap egy újabb, keménynek ígérkező idegenbeli meccs vár a csapatra, ugyanis a listavezető Kozármisleny otthonában lépnek pályára a vásárhelyiek.

Koncz Zsolt: – Úgy gondolom, értékes egy pontot szereztünk egy erős csapat otthonában, további pozitívum, hogy kapott gól nélkül tudtunk zárni Monoron.

Monor–HFC 0–0

Labdarúgó NB III., Közép csoport, 17. forduló.

Monor, 150 néző. Vezette: Dombi Olivér (Molnár I., Holpár).

Monor: Szűcs L. – Nagy T., Barthel, Ficsor (Haragos, 68.), Annus (Balogh B., 68.), Farkas Á., Molnár T., Hulicsár (Hunya, a szünetben), Erős (Petrezselyem, 82.), Juhász Zs., Kántor. Edző: Fehér Ádám.

HFC: Füstös – Huszár (Pilán, 52.), Ondrejó, Gyüre (Katona, 79.), Németh K. (Kiss K., 79.), Bata (Orovecz, 93.), Molnár Á. (Tapiska, 52.), Povázsai, Antman, Orosz, Hegedűs. Edző: Koncz Zsolt. Sárga lap: Nagy T. (44.), Hunya (72.), Molnár T. (78.), Barthel (86.), ill. Molnár B. (41.), Kovács K. (84.).

Az NB III. Közép csoport állása

1.

Kozármisleny

17

13

4

0

36

6

43

2.

Dunaújváros

16

11

4

1

35

12

37

3.

Makó

17

11

3

3

29

10

36

4.

Honvéd II.

17

10

2

5

27

22

32

5.

Monor

17

9

3

5

27

17

30

6.

Balassagyarmat

17

9

3

5

25

19

30

7.

Paks II.

16

9

1

6

32

18

28

8.

FTC II.

17

7

5

5

28

25

26

9.

HFC

17

8

1

8

24

30

25

10.

MTK II.

17

7

3

7

19

21

24

11.

Dabas

17

6

6

5

34

25

24

12.

Iváncsa

17

6

4

7

26

21

22

13.

ESMTK

17

6

3

8

23

22

21

14.

Cegléd

17

6

3

8

20

30

21

15.

Szekszárd

17

5

5

7

20

22

20

16.

Dabas-Gyón

17

3

5

9

11

33

14

17.

Gerjen

17

4

1

12

17

37

13

18.

Vác

17

3

4

10

19

36

13

19.

Rákosmente

17

2

2

13

17

39

8

20.

Mohács

17

1

4

12

10

34

7

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában