Vízilabda

2021.11.25. 09:54

Elvitte a pontokat a Miskolc Szentesről

Nem sikerült itthon tartani a pontokat a Metalcom Szentes a férfi vízilabda OB I.-ben 10-9-es vereséget szenvedett a Miskolctól.

B. D.

Kókaiék óriásit küzdöttek, de pont nélkül maradtak itthon. Archív Fotó: Karnok Csaba

Fotó: Karnok Csaba

Idei kilencedik bajnoki mérkőzésén sem tudott kiállni a Metalcom Szentes teljes kerettel, ezúttal Somogyi, Chilkó és Takács János játékára nem számíthatott Pellei Csaba vezetőedző.Akár egy rémálom, úgy indult a meccs a szentesieknek. Két és fél perc sem telt el, amikor már 0–2 állt az eredményjelzőn. Két emberelőnyt gólra váltottak a miskolciak. Az első hazai gólt Hegedűs lőtte, majd az utolsó perc 2–4-ről indult.

Kókaiék óriásit küzdöttek, de pont nélkül maradtak itthon. Archív Fotó: Karnok Csaba

Kiélezett csata folyt a vízben, de előrébb mindig a vendégek jártak. A második és a harmadik negyed sem hozott gólzáport, 6–6 után 8–8-ról in­­dulhatott az izgalmas utolsó nyolc perc.

A vendégek kapusa, Hoferica Tamás ihletett formában védett, a szentesi lövések az utolsó negyedben nem találták a legtöbbször a rést. Vismeg Zsombor három és fél perccel a vége előtt ismét kétgólos előnyhöz juttatta a Miskolcot. Garancsy András még rögtön szépített, így majdnem három minutum izgalom következhetett.

Átlövéséből és centerből sem jött össze az egyenlítőgól a Szentesnek, így fontos mérkőzésen pont nélkül maradt hazai környezetben.

Szombaton 12.30-tól az UVSE vendége lesz a Metalcom.

 

Metalcom Szentes–Miskolc 9–10 (4–4, 2–2, 2–2, 1–2)

E.ON férfi vízilabda OB I., 9. forduló.

Szentes, Dr. Rébeli-Szabó József Sportuszoda. Vezette: Kun, Tóth S.

Metalcom Szentes: Meixner – Kókai, Mátyók 1, Pellei K. 1, Lajkó, Bozó, Pellei F. Csere: Vörös, Garancsy 3, Hegedűs 1, Hornyák 1, Kátai-Benedek M., Kürti-Szabó M. 2. Vezetőedző: Pellei Csaba.

Miskolc: Hoferica – Krasznai 2, Sisán, Seman 1, Várkonyi 3, Vismeg Zs. 1, Biros B. 3. Csere: Nagy N., Böröczky, Tanczer, Vismeg B. Vezetőedző: Kis István.

Gól – emberelőnyből: 11/2, ill. 10/7. Ötméteresből: –, ill. 2/1.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában