Jó ránézni a bajnoki tabellára

2022.02.22. 12:41

A Szeged-Csanád GA tavasszal négy mérkőzésen tíz pontot szerzett, ezzel dobogós

Tiszakécskei 4–0-s sikerével a harmadik helyre ugrott a labdarúgó NB II. tabelláján a Szeged-Csanád GA, amely négy meccsen tíz pontot szerzett tavasszal.

Mádi József

Tíz gólnál jár. Horváth Krisztofer (balról) és a csapat együtt szárnyal. archív Fotó: Frank Yvette

Most jó ránézni a tabellára. Ez az egyöntetű vélemény a Szeged-Csanád Grosics Akadémia szereplése kapcsán. A labdarúgó NB II.-ben ugyanis a harmadik helyen áll a 24. fordulót követően. A tavaszi menetelés alatt játszott a III. Kerülettel (1–1), a Budafokkal (3–0), a Doroggal (2–1) és legutóbb a Tiszakécskével (4–0), ezeken a mérkőzéseken tíz pontot gyűjtött, és mivel az eredményes játék mellett a riválisok is botlottak (a Kecskemét és a Haladás legutóbb vereséget szenvedett), így a csapat már ott van a Diósgyőr, Vasas duó mögött. Vannak, akik már álmodoznak, és újra az NB I.-ben látják az együttest, ám azt ne felejtsük, hogy lesznek még bőven rangadói a szegedi alakulatnak – rögtön a legelső vasárnap 17 órától a Haladás ellen. 

Szóval egyelőre örüljünk, nézegessük a tabellát, aztán tegyünk úgy, ahogy a csapat is tesz: mindig csak a következő mérkőzés a fontos. Messze még a bajnokság vége, és sok a dolog. 

 

A Dragan Vukmir hiányát is elbíró csapat Tiszakécskén két újoncot avatott Bencze Márk (bal oldali védő) és Csoboth Kevin (szélső támadó) személyében, de ez sem zökkentette ki a keretet, amely az egyébként kulturáltan futballozó Tiszakécskét verte meg magabiztosan, ráadásul Csoboth is betalált. A prímet azonban a két szenzációs gólt elérő Horváth Krisztofer vitte, aki emellett szögletből még egy gól­passzt is adott Kovács Milánnak. Horváth K. a 2022-es naptári év eddigi négy bajnoki meccse mindegyikén eredményes volt, ezeken öt gólt lőtt, így pedig tíz találatával a legjobb gólvágók között az élcsoportban található. 

 

A Szeged-Csanád GA to­vább­­ra is az egyik legjobb védelemmel rendelkező alakulat a másodosztályban, hiszen a 24 meccsen mindössze 17 gólt kapott a csapat. Semmi sincs véletlenül – így a csapat helyezése sem az, látva a játékot, az eredményeket és az összképet. 

Azt azért a tabella kapcsán ne felejtsük el, hogy a Vasas–Siófok találkozó lapzártánk után fejeződött be, ám a Szeged helyezésén ez semmit sem változtat, maximum a Vasassal szembeni hátránya növekedhet egyről két vagy négy pontra, ha nyer a fővárosi alakulat. 

 

A bajnokság állása

 

 1.Diósgyőr2415724523522.Vasas2313734117463.Szeged2413653717454.Kecskemét2413564124445.Haladás2412572717416.Nyíregyháza2410773129377.Siófok239952824368.Győr249783027349.Pécs2496929253310.Dorog24941124343111.Szentlőrinc2479826283012.Ajka24761130342713.Csákvár24681033412614.Soroksár24671137462515.III. Kerület24671124372516.Békéscsaba24510933382517.Budaörs24510925362518.Budafok24581124312319.Szolnok24571224382220.Tiszakécske246315244721

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában