A legjobbak között

2022.06.02. 11:12

Varga Mira a 10 közé jutásért versenyben volt

Munkatársunktól

A világ 1400 atlétája mérette meg magát a 14–15 éves korosztályban a Crossfit Games elnevezésű sorozatban, amelyben végül csak a legjobb tíz juthat el az Amerikai Egyesült Államokban tartandó záróversenyre, a crossfitolimpiára. A legjobb 30 közé bejutott a tiszaszigeti Varga Mira is, aki végig versenyben volt a kiemeltek közé jutásért, ám végül a 14. helyen zárt. Ez a produkció önmagában is nagyszerű, hiszen az erős világmezőnyben a tophelyezettek között szerepelt.

Az események az év elején kezdődtek, amikor összesen négy hétvégén kellett megcsinálni egy-egy feladatot hivatalos bíró előtt, és ezt levideózva elküldeni a felvételt a szervezőknek a tengerentúlra. Innen 200-an jutottak tovább a következő körbe, és ekkor már csak egy hosszú hétvége állt rendelkezésre az öt fel­adat végrehajtására. A világ legjobb 30 fiatalja között az utolsó, döntő feladatok közül egyet otthon, egyet a szegedi Madách utcai BPM Training Centerben, a maradék négyet a szolnoki A Terem elnevezésű helyen csinálta meg Varga Mira. Végül a 14. helyen végzett a többek között háromtávos evezésből, fekvenyomásfajtákból, kötélmászásból (függeszkedve), súlycipelésből, dobozra ugrásból, súlyemelésből, -szakításból, kézenjárásból, felülésből álló feladatsorok után. 

Varga Mira klubja a szegedi Crossgym Trac, edzői pedig Hévizi Tamás, Pavlovity Balázs és Varga János. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában