női labdarúgó NB I.

2022.09.18. 17:43

KÉSZ-St. Mihály-Szeged: a hatékonyabb csapat nyert

Nem tükrözi hűen a végeredmény a játékképét. A KÉSZ-St. Mihály-Szeged NB I.-es női labdarúgócsapata 4–0-s vereséget szenvedett a Diósgyőr otthonában az ötödik fordulóban. A gólhelyzetek hatékonyságában sokkal előrébb járt a Diósgyőr, így magabiztos sikert aratott.

Becsei Dávid

A fehér mezes KÉSZ-St. Mihály-Szeged hiába küzdött, gól és pont nélkül maradt Diósgyőrben.

Fotó: Für Henrik/MW – archív

A hazaiak hatból négy lehetőségüket is gólra váltották, míg a szegediek négy alkalomból egyszer sem tudtak betalálni. 0–0-s állásnál óriási ziccert hibáztak el a vendégek, amit a 19. percben büntettek meg először a hazaiak. 

Második és harmadik találatuk sem klasszikus gólhelyzetből született. Előbb egy rövid kirúgást követően flipperezett a labda a védők között, majd került a szegedi kapuba, majd a második félidő elején a hazaiak játékosa a kapufát lőtt tizenegyesből, a kipattanót pedig tizenhét méterről fejelte be Voila Chrysanthi. A pontot az i-re – vagyis a negyedik találatot – a 90. percben tette fel a Diósgyőr.  

Első hazai bajnokija előtt szombaton 15 órától utoljára lép pályára a KÉSZ-St. Mihály-Szeged idegenben. Major László tanítványai annak az Újpestnek lesznek a vendégei, amelyet az előző idényben az NB II.-ben megelőztek. 

Major László: – Az MTK elleni kétgólos vereség alkalmával nem nyílt esélyünk a pontszerzésre, míg a Diósgyőr elleni 0–4 nem tükrözi megfelelően a játékképét. A következő mérkőzésen mutatkozik az eddigi legnagyobb esélyünk a győzelemre, sajnos az eddigi öt találkozón nem nekünk állt a zászló. A hatodik fordulótól jöhetnek azok a mérkőzések, amelyeken reális esélyünk mutatkozhat a három pont megszerzésére.

Diósgyőr–KÉSZ-St. Mihály-Szeged 4–0 (2–0) 
Női labdarúgás, 5. forduló. Miskolc, DVTK Edzőközpont. Vezette: Németh Gergely (Gergely M., Derda). 
Diósgyőr: Böröcz – Nagy L. (Horváth L., 83.), Nagy P. (Somogyi, a szünetben), Boros, Krisztin (Zahár, 83.), Geréd, Mikó, Balázs Cs. (Havasi, 80.), Oláh (Komlós, 78.), Sain, Chrysanthi. Edző: Bém Gábor. 
KÉSZ-St. Mihály-Szeged: Csontos – Csizi, Marcea, Farkas N. (Sajti, 65.), Papp Sz., Micic (Pacsuta, 77.), Nagy V. (Rabi, a szünetben), Pilán, Juhász E. (Suták, 51.), Knezevics, Balázs B. Edző: Major László. 
Gólszerzők: Balázs Cs. (19., 51.), Chrysanthi (43.), Havasi (90.).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában