Nagykátán szerepeltek a hódmezővásárhelyi tékvandósok

2023.03.22. 12:04

Két verseny, hét érem

A hódmezővásárhelyi Máté Taekwondo és Hapkido Sportegyesület versenyzői egy településen, de két különböző eseményen vettek részt.

Akcióban a vásárhelyiek fiatalja (balról).

Fotó: Máté THSE

A Máté Taekwondo és Hapkido Sportegyesület sportolói Nagykátán szerepeltek, ahol a diákbajnokságon, egyben Engrich Mariann emlékversenyen összesen 2 első és 3 második helyezést értek el. Ugyanezen a helyszínen rendezték az olimpiai reménységek viadalát is, amelyen két második helyezést sikerült összehozni.

A két eseményen a kadett korcsoportú Petrecz Barnabás igazán remekül szerepelt, hiszen a diákbajnokságon küzdelemben második, formagyakorlatban első helyezést ért el, míg az olimpiai reménységek között küzdelemben ugyancsak második lett. A klub másik aranyérmét a felnőttek mezőnyében a budapesti egyetemista László Alexa nyerte. 

A Máté Taekwondo és Hapkido SE versenyzőinek eredményei, diákbajnokság és Engrich Mariann emlékverseny, Nagykáta. Küzdelem versenyszám, kadett 12-14 évesek, A kategória, –37 kg: 2. Petrecz Barnabás (iskolája: Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola); kadett 12-14 évesek, B kategória, +61 kg: 2. Dombovári Dávid (hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola). Juniorok, 15-17 évesek, A kategória, –51 kg: 2. Óhegyi Patrik (hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola).

Formagyakorlat versenyszám, egyéni, kadett 12-14 évesek, B kategória: 1. Petrecz Barnabás.

Felnőttek, 18-30 évesek, A kategória: 1. László Alexa (Budapesti Gazdasági Egyetem külkereskedelmi kar).

Olimpiai reménységek versenye, Nagykáta. Küzdelem versenyszám, kadett 12-14 évesek, A kategória, –41 kg: 2. Petrecz Barnabás. Juniorok, 15-17 évesek, A kategória, +73 kg: 2. Jovány Zsombor (hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola). 

 

Címkék#tekvandó

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában