Ságodi Róberték hibátlanok

2023.06.25. 19:31

Megvan a második győzelem is az U19-es kosárválogatottnak

Izgalmas meccsen Argentínát is legyőzte a magyar fiú U19-es kosárlabda-válogatott.

V. P.

Ságodi Róberték a második meccset is behúzták.

Fotó: KISS ANNAMARIE HAON

Remekül kezdte a Debrecenben zajló fiú U19-es kosárlabda-világbajnokságot a magyar válogatott. A hódmezővásárhelyi Ságodi Róberttel a keretében a magyar csapat ugyanis a Dél-Korea elleni magabiztos sikert (85–59) követően az esélyesebb Argentína ellen is nyerni tudott egy roppant izgalmas mérkőzésen. 

A negyedik negyed közepéig fej-fej mellett haladtak a csapatok, 55–58-ról azonban egy 10–0-ás futással fordítottak a mieink. A dél-amerikaiak ugyan egy triplával kapaszkodtak, de a büntetőkkel meggyűlt a bajuk a végjátékban. Az utolsó percre viszont egypontos különbséggel fordulhattak a csapatok, 67–66-nál azonban lejött a magyar távoli, majd a lepattanóért vívott csata után csupán egy tizedmásodperce maradt Argentínának. Az időkérés után ugyan még maradtak izgalmak, de ebből a szorított helyzetből már nem tudtak kosarat szerezni az argentinok, így egyetlen ponttal nyert a Váradi Kornél vezette korosztályos csapat. A klubszinten a DEAC-ban kosárlabdázó, így hazai pályán játszó Ságodi Róbert 14 és fél perc alatt 2 pontot, négy gólpasszt és egy lepattanót jegyzett az argentinok elleni találkozón.

Ezzel két meccs után hibátlan mérleggel áll a csoportjában a magyar korosztályos csapat, amely ma 17.30-tól Törökország ellen zárja a csoportkör küzdelmeit. 

Magyarország–Argentína 67-66 (11-13, 20-20, 17-18, 19-15)
Fiú U19-es kosárlabda-világbajnokság, csoportkör, 2. forduló, Debrecen, Főnix Aréna. Vezette: Reneau (amerikai), Husainy (kanadai), Al-Shuwaili (iraki).
Magyarország: Csendes 17/12, Meszlényi 3/3, Cseh 4, Hajdu 2, Csuti 13. Csere: Csátaljay 1, Tóth 2, Schmera 8/6, Hegedűs 15/9, Ságodi 2.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában