Több változást is bejelentettek

2023.07.13. 17:22

Megvan a Pick Kézilabda Akadémia új igazgatója

Az OTP Bank-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatának vezetőedzője július elsejétől Kárpáti Krisztián. Ő töltötte be a Pick Kézilabda Akadémia szakmai igazgatói pozícióját is az elmúlt években, így ezt a pozíciót immár a Tisza-parti klub egykori játékosa, Balda Ákos gyakorolja. A megbízatása egy évre szól.

Becsei Dávid

Balda Ákos játszott a szegedi csapatban, volt az utánpótlásban edző, most pedig szakmai vezető lett.

Forrás: pickhandball.hu

– Az előző szezon vége felé Kárpáti Krisztián felhívott, majd bementem az irodájába és felvetette, hogy mit szólnék, ha átvenném a helyét. Pár nap gondolkodási időt követően elvállaltam a felkérést – árulta el a kulisszatitkot a #Kékek podcastben Balda Ákos.

Úgy fogalmazott, furcsa és felemelő érzés szakmai vezetőjének lenni ennek a klubnak, még szoknia kell ezt a hatalmas feladatot. A legutóbbi idényben az U15-ös csapat edzőjeként dolgozott, amellyel az országos bajnokságban ezüstérmes lett a Ferencváros mögött.

– Meg szeretnék felelni az elvárásoknak, és remélem, hogy olyan döntéseim lesznek, amelyekkel még jobbá tehetjük az akadémiát, ami amúgy is nagyon jól működik, mert Krisztián kiváló munkát végzett – beszélt céljairól.

A podcastből az is kiderült, hogy Kárpáti helyét az U21-es csapatnál – amely a felnőtt másodosztályban indul –Szabó Levente veszi át vezetőedzőként. Ennek az együttesnek a legfontosabb célja, hogy megőrizze az NB I./B-s tagságát Balda szerint, aki szakmai igazgatói pozíciója mellett az U18-as csapat trénere lesz.

Névjegy

Balda Ákos 1987. augusztus 9-én született Szegeden. Itt kezdett el kézilabdázni, bemutatkozott a felnőttcsapatban is. Tizenhat éven át játszott az első- vagy a másodosztályban, legjobb NB I.-es eredménye a hetedik hely az Orosházával és a Balmazújvárossal. Az NB I./B-ben két bronzéremnek, valamint egy-egy ezüstéremnek és bajnoki címnek örülhetett játékosként.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában