Sztanó György mindent megtesz céljáért

2023.08.13. 16:32

Lefogyott a szentesi parafekvenyomó, hogy nagyobb esélye legyen kijutni a paralimpiára

Másodszor is paralimpiára szeretne utazni a szentesi Sztanó György, így komoly edzésmunkába kezdett és súlycsoportot váltott, hogy aktuális álmára minél nagyobb esélye legyen. Hamarosan világbajnokságon tesztelheti magát Dubajban a parafekvenyomó, de úgy érzi, eddig úgy halad a felkészülése, ahogyan azt előzetesen eltervezte.

Becsei Dávid

Sztanó György 2016-ban már járt paralimpián, akkor a nyolcadik helyen végzett Rio de Janeiróban.

Forrás: Magyar Paralimpiai bizottság

Felkészülésének utolsó fázisához érkezett el a szentesi paralimpikon, a parafekvenyomó Sztanó György, ugyanis augusztus huszonnegyedikén utazik ki Dubajba, ahol súlycsoportváltást követően immár az 54 kilogrammosok között szerepel a világbajnokságon. Éveken át az 59 kg-osok kategóriájában versenyzett, 2023. január elsején viszont eldöntötte, hogy legnagyobb álmának érdekében változtat. A célja pedig, hogy ott legyen a párizsi paralimpián 2024-ben. 

Vb-r utazik

– Jövő csütörtökön repülök ki a világbajnoki helyszínre, ahol huszonhetedikén, vasárnap versenyzek majd magyar idő szerint reggel fél kilenctől. Amikor elhatároztam, hogy kategóriát váltok, 62 kg-ot mutatott a mérleg. Január első napjaiban elkezdtem egy testépítőknek szánt diétát, ami olyan jól sikerült, hogy már a márciusi országos bajnokságon 49 kilogramm voltam. Minél hamarabb le szerettem volna fogyni, hogy aztán beleerősödhessek az 54 kg-osok kategóriájába, de nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan sikerül leadni a plusz kilókat – mesélte a Délmagyarország érdeklődésére Sztanó György. 

A szentesi parasportolónak a dubaji lesz élete második felnőtt-világbajnoksága. Ezt megelőzően 2021-ben Grúziában járt vb-n, 135 kilogrammos teljesítményével pedig a tizenötödik helyen végzett a 59 kg-osok között. 2017-ben a juniorok között világbajnoki címet ünnepelhetett Mexikóban. 

Folyamatosan építi magát

Mindkét súlycsoportban ő tartja a magyar rekordot, új kategóriájában ez 127 kilogramm. Szépen jönnek vissza a rúdra a súlyok, tervei szerint az év végén tarthat majd ott, ahol korábbi testsúlyával tavaly decemberben. Ez 150 kg-os teljesítményt jelentene. Dubajban az elsődleges célja három szép nyomás és az országos csúcs megdöntése, helyezésben pedig a grúziai eredményét szeretné megjavítani. Ez nem lesz könnyű feladat, kategóriájában huszonkilencen indulnak. 

Nem könnyű kvalifikálni

A párizsi paralimpiára egy ranglistán keresztül juthat ki, amelyen az 59 kilogrammosok között a biztos kvalifikációhoz nagyjából 170 kg-os teljesítményére lett volna szüksége. Edzőjével úgy ítélték meg, erre leghamarabb a 2028-as Los Angeles-i ötkarikás játékokra lenne képes, ezért súlycsoportot váltott. 

– Nyomtam már 150 kg-ot, az új kategóriámban pedig ennyire lesz nagyjából szükségem a kvalifikációhoz. Jövő nyáron lesz egy világkupa Manchesterben, ahol ez reális célkitűzésem lehet. Azért dolgozom, hogy legyen szentesi paralimpikon Párizsban. Teremben a 145 kilogramm már összejött, ennyit szeretnék Dubajban is, majd az ősz derekán Varsóban ismét kinyomni a 150-et – fogalmazta meg határozott céljait Sztanó György. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában