Helyi sport

2023.10.27. 20:32

Lesimázta az Oroszlányt az SZTE-Szedeák – FOTÓK

Roppant sima győzelmet aratott az eddig remekelő Oroszlány ellenében az SZTE-Szedeák: ezzel a sikerrel a szegediek be is érték ellenfelüket a bajnoki tabellán.

Vajgely Pál

Ryan Woolridge dupla-dupláig jutott az Oroszlány ellen.

Fotó: Karnok Csaba

Bár az Oroszlány szerezte a meccs első kosarát, erre 11 szegedi pont érkezett válaszképp. Hamar magához ragadta az irányítást a szegedi csapat, amely tízpontos előnyt épített ki magának, és ezt annak ellenére is sokáig menedzselte, hogy büntetőket hagyott a vonalon. A vendégek ugyan feljöttek hat pontra a második negyedben, de a Ryan Woolridge vezette, és a lepattanókat uraló Szedeák ezt gyorsan visszaverte. Az amerikai irányító labdaszerzései után rendre eredményes volt, egymaga 19 pontig jutott a félidőben – a Szedeák pedig 12-vel vezetett húsz perc után, 47–35.

A szünet után ismét jöttek a labdaszerzésből a gyors kosarak, és lepattanókat tekintve továbbra is kiválóan teljesített a Tisza-parti gárda, így 15 pontra hízott a Szedeák előnye a 24. percre. A meccs addigi legnagyobb különbsége a negyed közepén alakult ki, amikor egymás után három triplát szerzett a Szedeák, Locke két, valamint Zsíros távolijával 66–42-re vezettek a Tisza-partiak, amikor rövid időn belül másodjára is időt kért az OSE. A negyed végére ugyan közelebb zárkóztak a vendégek, de így is magabiztos, 17 pontos előnyből jöhetett az utolsó tíz perc, a játék minden elemében jobb volt ellenfelénél a Szedeák. 

 

Egy sima meccsből is pillanatok alatt feszült hangulat kerekedett, Nikola Lazics reklamált hevesen, amikor Lake kapta meg az ötödik hibáját, de az Oroszlány büntetőkből sem tudott betalálni: ellenben Zsíros bedobott két triplát is. 13 pontra jöttek fel a vendégek négy és fél perccel a vége előtt, de Zsíros elképesztő hármasa, majd Woolridge ziccere után megnyugodhatott a Szedeák 89–71-nél. 

Több izgalom már nem volt – igaz, a meccsen sem sok, mert az első percektől kezdve uralta a játékot a Szedeák, amely sima győzelemmel folytatta a bajnokságban. 

Nikola Lazics, az SZTE-Szedeák vezetőedzője: Gratulálok a fiúknak, abszolút megérdemelt győzelmet arattunk, végig kontrolláltuk a mérkőzést. Volt olyan periódus, amikor nagyon jól játszottunk, vezettünk több mint húsz ponttal is, de utána voltak hibáink, támadásban siettünk. Nagy energiával játszottunk, jól védekeztünk, ismét sok pontot szereztünk a gyors indításokkal. Volt problémánk, hiszen nem tudtunk normálisan edzeni, Lake egész héten nem edzett, köszönöm neki, hogy vállalta a játékot. Woolridge és sérüléssel küzdött, és Polányi Kristófot elveszítettük hosszú időre, így még egyszer gratulálok a fiúknak! 

Simon Petrov, az Oroszlány vezetőedzője:Szeretnénk elnézést kérni a szurkolóinktól, akik eljöttek Szegedre, és biztattak bennünket! Elnézést kérek ezért a teljesítményért, így nem lehet kosárlabdázni. Át kell gondolnunk néhány dolgot, és sok mindenen változtatnunk kell, ha sikeresek akarunk lenni ebben a ligában.

SZTE-Szedeák–Oroszlány 89–75 (23–16, 24–19, 24–19, 18–21)
Tippmix férfi kosárlabda NB I./A csoport, 5. forduló. Szeged, újszegedi sportcsarnok, 1000 néző. Vezette: Cziffra, Mészáros, Minár.
SZTE-Szedeák: WOOLRIDGE 23, LOCKE 25/9, Balogh 7/3, Bognár 9, Lake 10. Csere: Cohill, ZSÍROS 15/15, Mayer, Mucza. Vezetőedző: Nikola Lazics. 
Oroszlány: Ruják, Szabadfi 9/3, Gholston 17/9, Thomas 2, Polutak 8. Csere: Riddley 19/3, Hollis-Jefferson 7, Gáspár 8, Illés 5/3. Vezetőedző: Simon Petrov.
Kipontozódott: Lake (33.).

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában