2023.10.01. 19:27
Megadta magát a Honvéd Szegeden
A labdarúgó NB II. 10. fordulójában a Szeged-Csanád GA a Szent Gellért Fórumban a Honvéd ellen Bíró Bence 11-es góljával 1–0-ra nyert.

A szegediek legyűrték a fehér mezes Honvédot.
Fotó: Gémes Sándor
3214 néző. Régen voltak ennyien hazai mérkőzésen. A Szeged négy meccses nyeretlenségi sorozat után fogadta a Honvédot, amely három mérkőzésből álló veretlenségből érkezett a Szent Gellért Fórumba.
Jó szellemben kezdte a mérkőzést a Szeged, amely beszorította a vendégeket., és hol a jobb, hol a bal oldalon próbálta megbontani a Honvédot. A 8. percben Lovric Ivan súlyosnak tűnő bokasérülést szenvedett, nem is tudta folytatni a játékot, miközben Prosser Dánielnek ennyi idő alatt is volt már két lövése. Mindkét csapatnak nyomás alatt kellett kihoznia a labdát a saját térfeléről, ez inkább a Szegednek sikerült jobban és többször, viszont a kispestiek villámgyors támadói sokat kellemetlenkedtek.
A félidő közepére megnyugodtak a csapatok, és egy kicsit visszább is álltak, a védekezés a saját térfélre maradt. Így pedig a helyzetecskék is eltűntek a mérkőzésről, amelyen a hangulat a két tábornak hála – a kispestieket majdnem egy szektornyi drukker kísérte el, a szegedieket nagyjából 100-n bíztatták – remek volt.
A második félidő elején sem volt sok kapura veszélyes esemény, a két 16-os között történt minden. Ekkor inkább a Honvéd volt az aktívabb, ezt jelezte Lőrinczy Attila lövése, amely nem talált kaput. A csereként beállt Palincsár Martin labdája sem talált kaput a 72. percben, míg a 78. percben kialakult a szegedi kapu előtt egy kavarodás, ám a védők végül mentettek.
A meccs hajrája nem várt eseményeket hozott: előbb Bíró Bence értékesített egy 11-est, majd Kálnoki-Kis Dávidot állította ki a bíró. A Szeged négy meccs után nyert megint, míg a Honvéd három veretlen mérkőzést követően veszített ismét.
Alekszandar Sztevanovics: – Két jó csapat találkozott, de legyőztük a Honvédot, amely jó játékosokból áll. Büszke vagyok arra, ahogy játszottunk. Igyekeztünk tanulni a Nyíregyháza elleni meccsből, amely hasonló volt, de megtanultuk a leckét, fókuszáltak voltunk. Ebből a szempontból viszont a korábban elhullajtott pontok miatt szomorú vagyok. Köszönjük a szurkolóknak a biztatást, akik végig mögöttünk álltak nagyon nagy számban, és segítették a fiatalokat.
SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA–BUDAPEST HONVÉD 1–0 (0–0)
Szeged, Szent Gellért Fórum, 3214 néző. Vezeti: Kovács J. Zoltán (Horváth Róbert, Tőkés Róbert)
SZEGED-CSANÁD GA: Molnár-Farkas – Könczey (Kővári, 68.), Szilágyi, Nagy Zs., Gera – Haris, Nyári (Tóth B., 90+2.) – Prosser, Gajdos (Borvető, 57.), Óvári (Palincsár, 68.) – Bíró B. Vezetőedző: Alekszandar Sztevanovics
BUDAPEST HONVÉD: Dúzs – Szabó A., Lovric (Benczenleitner, 8.), Kálnoki-Kis, Kovács N. – Bocskay (Kundrák, 89.), Adorján – Kocsis D., Keresztes (Krajcsovics, 70.), Lőrinczy – Kerezsi (Bobál, 87.). Vezetőedző: Pinezits Máté
Gólszerző: Bíró B. (86., 11-esből)
Kiállítva: Kálnoki-Kis (90+4.)