Női vízilabda OB I.

2023.10.04. 14:00

Megszorongatta a Szeged a BVSC-t idegenben

Az előrehozott UVSE elleni bajnoki mérkőzés után az első fordulóból megrendezett BVSC-meccsel folytatta a szezont a Szegedi VE női vízilabdacsapata az OB I.-ben.

Becsei Dávid

Mivel a kék sapkás szegediek az UVSE ellen már játszottak egy előrehozott bajnokit szombaton, így a BVSC elleni nyitóforduló már a második mérkőzésük volt idén a bajnokságban.

Fotó: Karnok Csaba

Eredményesen vízilabdázott az első negyedben a Szeged, hiszen 1–0-ra és 2–1-re is vezetni tudott a BVSC vendégeként a bajnokság nyitófordulójában. A második negyedben esélyeshez mérten fordított a zuglói csapat és 6–3-ra ellépett a nagyszünetig.

A harmadik negyed derekán már 8–3 is állt az eredményjelzőn, de a szegediek tartást mutatva 8–5-ig és 9–6-ig is visszaküzdöttek magukat. Dicséretre méltó, az utolsó nyolc percben mindössze egy gólt kaptak Szabó Tamás tanítványai a nemzetközi porondon érdekelt csapattól.

A szegediek legközelebb a csongrád-csanádi rangadón Szentesen ugranak medencébe jövő szerdán 19 órakor.

Szabó Tamás: – Köszönöm szépen az ellenőrnek és a BVSC-nek, hogy belementek, hogy picit késve kezdjük a mérkőzést. Annyit kértem a lányoktól, hogy próbálják meg elengedni, hogy három és félóra alatt értünk fel Budapestre. Ez a része jól sikerült, kiválóan álltunk bele a meccsbe. Természetesen tisztában voltunk vele, hogy fizikálisan erősebb az ellenfél, de az volt a célunk, hogy minél tovább magunk mellett tartsuk őket. Ez is sikerült, amit sajnálok, hogy kaptunk két olyan helyről gólt, amit megbeszéltünk, hogy nem kapthatunk, illetve szoros emberfogással szemben még nem megfelelően működnek a támadásaink. Gratulálok a BVSC-nek, sok sikert kívánok nekik az Eurokupa-szerepléshez.

BVSC–Szegedi VE 11–6 (2–2, 4–1, 4–3, 1–0)
MOL női vízilabda OB I., 1. forduló. Budapest, Szőnyi úti uszoda. Vezette: Donauer, Sajben.
BVSC: Doroszlai – Tóth R., Ármai 3, Kolarova 2, Urvári L., Batizi, Fekete. Csere: Jancsó 2, Bereczki 1, Dobos, Tóth F., Kele 2, Koltay 1. Vezetőedző: Stieber Mercédesz.
Szegedi VE: Gyöngyösi – Szabó K., Baksa B., Tátrai, Kenéz 2, Botka 2, Gémes 2. Csere: Pap, Bocskay, Binder, Gálicz, Pádár B., Hasznos. Vezetőedző: Szabó Tamás.
Gól – emberelőnyből: 5/2, ill. 6/2.
Ötméteresből: 2/2, ill. 2/2.
 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában