Borvető Áron első labdaérintése rögtön gólt ért, a Győr tudott egyenlíteni

2023.10.22. 19:14

Pontot lopott az éllovastól a Szeged

A labdarúgó NB II. 12. fordulójában a Szeged-Csanád GA csapata az éllovas Győrt fogadta a Szent Gellért Fórumban, és 2372 néző előtt döntetlent ért el.

Mádi József

Forrás: Gémes Sándor

Fotó: Gemes Sandor [email protected]

Ahogy várni lehetett, a Győr agresszív letámadással kezdte a találkozót, megpróbálta az ellenfél kapujához minél közelebb megszerezni a labdát. A Szeged nem ijedt meg, hiszen pontosan tudta, ez a vendégek első számú erőssége. Éppen ezért amikor a hazaiaknál volt a labda, a szegediek próbálták minél tovább megtartani és járatni.

Gera Norbert bal oldali beadása elment mindenki előtt, majd az ellentámadásnál Szépe János fejelt, és a labda ugyan gyenge volt, de Molnár-Farkas Tamásnak bele kellett paskolnia a felső kapufa előtt.

A meccs első negyedórájához érkezve már szembetűnő volt a győri labdabirtoklási fölény, ennek jele volt Vera helyzete a 18. percben, de jobbról mellé lőtt.

Még a 30. perc előtt a vendégek két belső védője is besárgult, azaz a szegedi kontrákban megvolt a gyorsaság és a veszély is. Az már más kérdés, hogy a két alakulatnak eddig még nem volt kaput eltaláló lövése. Egészen a 31. percig, ekkor ugyanis Prosser Dániel szerzett labdát, végigvezette az ellenfél térfelén, majd a 16-os vonaláról lőtt, Ruisz Barnabás védte a középre tartó, lapos labdát.

A 37. percben kényszerű cserét hajtott végre a Szeged: Óvári Zsolt megsérült, helyette Borvető Áron bekocogott, majd a 40. percben egy szöglet után Szilágyi Zoltán csúsztatását követően első érintéséből az ötösön belülről belsőzött a kapuba, 1–0.

Rögtön győri lövéssel indult a második félidő, Tóth Rajmund 20 méterről alig tévesztette el a bal felső sarkot. És jött is az egyenlítés, amikor az 53. percben szöglet után Keresztes Krisztián közvetlen közelről lőtte a védőkről lepattanó labdát a kapuba, 1–1.

Az 59. percben Borvető duplázhatott volna, de Prosser remek passza után hat méterről nem talált kaput…

Eközben a győri támadások nagyon veszélyesek volt, sorban jöttek a lövések és a beadások, ám a szegediek bírták a tempót. A végén még volt egy szabadrúgás, amelyből Anton lőtt kapura, de Molnár-Farkas kiöklözte a középre érkező labdát.

Alekszandar Sztevanovics:Tudtuk, hogy az egyik legjobb kvalitású ellenféllel találkozunk, ám nagy elvárásokkal mentünk neki a mérkőzésnek. Megszereztük a vezetést, kezünkben volt a meccs, de visszatérő probléma, hogy nem tudjuk megőrizni a fókuszt meccs végéig. Büszke vagyok arra, ahogy játszottunk, többet érdemeltünk, de elégedett vagyok az eredménnyel.

SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA–ETO FC GYŐR 1–1 (1–0)
Labdarúgó NB II., 12. forduló. Szeged, Szent Gellért Fórum, 2372 néző. Vezette: Zierkelbach Péter (Nagy Viktor, Dobos Dávid)
SZEGED-CSANÁD GA: Molnár-Farkas – Könczey (Kővári, 82.), Szilágyi, Nagy Zs., Gera (Papp Á., 62.) – Nyári (Bíró B., 62.), Haris – Prosser (Tóth B., 62.), Márkvárt, Óvári (Borvető, 37.) – Gajdos. Vezetőedző: Alekszandar Sztevanovics.
GYŐR: Ruisz – Szépe, Boldor (Diarra, 64.), Keresztes – Vera, Anton, Tóth R. (Vingler, 58.), Vianna – Bumba, Csóka (Kröhn, 58.), Skvarka (Riquelme, 80.). Vezetőedző: Antonio Munoz.
Gólszerzők: Borvető (40.), ill. Keresztes (53.).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában