Helyi sport

2023.10.22. 16:11

Több meccsen is egy szabadrúgás döntött a vármegyei I. osztályban - FOTÓK

A labdarúgó Csongrád-Csanád vármegyei I. osztály 10. fordulójában több meglepő eredmény is született: vereségével az Algyő a dobogóról is lecsúszott, már második a Kiskundorozsma, és öt ponttal vezeti a bajnokságot az SZVSE.

Vajgely Pál

Bordányban a 92. percben szerzett góllal nyert a Kiskundorozsma.

Fotó: Karnok Csaba

A második félidő elején gól koronázta a Szentesi Kinizsi bátor játékát az SZVSE otthonában: a zsinórban nyolc győzelemmel a háta mögött álló Vasutasok otthonában jól futballoztak a vendégek, majd jött egy rosszul hazatett labda, amiből szöglet lett. A korner visszakerült a kapu előterébe, végül Amariutei közelről bepofozta. 2–1 után érthetően többet kockáztatott a Szentes, amit kihasználtak ahazaiak, és zsinórban a kilencedik meccsüket is megnyerték. 
Az SZVSE előnye pedig ötpontos az immáron második Kiskundorozsma mögött: Bordányban a vendégek kétszer is a kapufát találták el, majd a ráadás pillanataiban Kalapács Marcell egy óriási bombagólt ragasztott szabadrúgásból, mindez három pontot jelentett a Dorozsmának.

Odahaza kapott ki az Algyő, amely nem igazán találta a rést és a ritmust a szervezetten védekező Ásotthalom ellenében. A vendégek a második félidőben Góra Márk kiváló szabadrúgásával viszont előnyhöz jutottak, és végül nagyon értékes három pontot szereztek – az Algyő pedig így visszacsúszott a negyedik helyre.

A Tiszasziget korábban is betalálhatott volna a sereghajtó FK Szeged ellenében, majd a második félidő elején Farkas Ferenc szabadrúgásból szerzett góljával került előnybe. Ez picit megtörte az FK-t, és gyorsan jött is a második szigeti gól, ami eldöntötte a találkozót – a Tiszasziget zsinórban a negyedik meccsén nem kapott gólt. 

Szintén egy szabadrúgás döntött Makón is, ahol Frank Boldizsár talált be egy rögzített szituációból. A lüktető iramú máérkőzés több gólt is hozhatott volna, de maradt az 1–0, a HFC II. pedig így egymás után az ötödik mérkőzésén maradt pont nélkül.

A Balástya nagyot küzdve fordítani tudott a Mórahalom ellen, a vendégek ugyan több lehetőséget kidolgoztak az első félidőben, de csak egyet értékesítettek ezek közül, majd a második félidőben a Balástya kétszer is betalált, és megszerezte a három pontot.

Vármegyei I. osztály, 10. forduló

SZVSE-G-Falc Kft.–Szentesi Kinizsi 3–1 (1-0)
Szeged, SZVSE-stadion, 50 néző. Vezette: Barta Norbert István – közepesen (Kiss R., Gera)
SZVSE: Czirják – Pócs (Kormányos, 83.), Csamangó, Rádai G., Beretka, Albert (Lévai, 60.), Mezei, Ábrahám-Fúrús (Kelemen V., 60.), Papp Á. (Oroszi, 75.), Amariutei, Baji (Fodor, 24.). Megbízott játékos-edző: Mészáros Zoltán.
Szentesi Kinizsi: Kotvics-Varga – Dovics, Rostás, Koncz, Orovecz (Berkó, 65.), Bartucz P., Sarusi (Locskai, a szünetben), Péter, Rácz D. (Piti, 83.), Becsek (Bertók, 80.), Halász. Edző: Sallai Róbert.
Gólszerzők: Ábrahám-Fúrús (27.), Amariutei (57.), Papp Á. (63.), ill. Dovics (48.).
Jók: Kelemen V, Oroszi, Pócs, ill. Dovics, Halász, Koncz. 
Mészáros Zoltán: A csapat hétről-hétre megmutatja, mennyire erős mentálisan. A bekapott gólok nem összenyomnak minket, hanem felébresztenek. Ismét gratulálok a cseréink nagyszerű játékához!
Sallai Róbert:A bajnokaspiráns ellen felvállaltuk a bátor játékot, kezdeményeztünk, nem álltunk be védekezni, megpróbáltunk futballozni, ez sokáig működött is. A második könnyen elkerülhető gól után újabb meccs kezdődött, ahol sok energiát fektettünk a gólszerzésbe, a hazaiak pedig könnyebben kontrázhattak a megnyílt területeken, és megnyerték a meccset. Büszke vagyok a fiúkra, mert mindent megtettek ma azért, hogy pontot, pontokat szerezzünk, de a második SZVSE-gól után csak rohantunk az eredmény után. 
 

M-Perfect Home-Algyő–Ásotthalom 0–1 (0-0)
Algyő, 100 néző. Vezette: Bacsi Noel Levente – jól (Szabó G., Tóth I.).
Algyő: Heckó – Vastag, Kiss R., Kovács M. (Buchholcz, 62.), Pióker (Ilyés, 72.), Dudás (Semjényi, 78.), Bogdán, Csányi A. (Kardos, 62.), Csányi Á., Patai, Pócs. Edző: Fülöp Tibor.
Ásotthalom: Mityók – Horváth B., Kothencz, Malatinszki D., Góra (Kukli, 90.), Papdi (Víg, 62.), Dobák T., Király, Sándor, Hevesi, Malatinszki Á. (Trója, 84.). Edző: Hevesi Tibor.
Gólszerző: Góra (76.).
Jók: senki, ill. Góra (a mezőny legjobbja), Horváth B., Sándor. 
Fülöp Tibor: Gratulálok az Ásotthalomnak! Sajnálom, hogy nem tudtak felnőni a feladathoz azok, akik ma lehetőséget kaptak a hiányzóink helyett. A kapu előtt pontatlanok voltunk. 
Hevesi Tibor:Olyanok vagyunk, mint a magyar válogatott: papíron könnyebb ellenfeleket nem tudunk legyőzni, az erősek ellen viszont képesek vagyunk a győzelemre. Nem szép, de eredményes focit játszottunk, a hazaiaknak volt három nagy helyzete, de ezekkel nem éltek, így Góra Márk szabadrúgása eldöntötte a három pont sorsát. 
 

DB Futball Bordány SK–Kiskundorozsma 0–1 (0-0)
Bordány, 150 néző. Vezette: Bálint Dániel – jól (Szabó R., Csöngető).
Bordány: Grund – Fodor (Velez, 53.), Márki, Baka, Visnyei, Pióker (Rácz M., 84.), Lőrinc, Krizs (Arany, 70.), Sárkány, Kovács P., Kovács D. Edző: Nagy Torma Ricsárd.
Kiskundorozsma: Fábián – Varga Á., Molnár K. Fekete, Sallai (Hochheiser, 82.), Veszelka, Ottlik Márk, Ottlik Máté, Lóki (Fülöp, 69.), Bozsó (Bodonji, 63.), Kis B. (Kalapács, 63.). Edző: Paksi Péter.
Gólszerző: Kalapács (92.).
Jók: Grund, Pióker, Kovács P., Kovács D., ill. Kalapács, Veszelka, Sallai, Ottlik Máté, Fekete. 
Kiállítva: Lőrinc (66.).
Nagy Torma Ricsárd:Nehéz megfogalmazni azt az érzést, ami ilyenkor az emberben van. Egy naív kiállítás után tíz emberrel is tartottuk az ellenfelet, sőt, még kapura veszélyesek is voltunk. Pozitív, ahogy a játékosok reagáltak erre a szituációra. Ha hiszünk egymásban, ezek a pontok visszajönnek. 
Paksi Péter: A hazaiak nagyon jól küzdöttek, de egyértelmű fölényben játszottunk a meccsen, már az első félidőben eldönthettük volna a meccset. Megérdemelten nyertünk, gratulálok a fiúknak, mert az utolsó pillanatig küzdöttek! 

Balástya–Mórahalom 2–1 (0-1)
Balástya, 100 néző. Vezette: Pap Zsigmond Csaba – jól (Maurer, Mucsi)
Balástya: Mészáros L. – Szűcs, Bitó, Szobácsi (Sári, 60.), Szádeczky, Faragó, Bagi (Fekete, 70.), Horváth Cs. (Szántó, 73.), Tóth P., Vörös, Tóth G. Játékos-edző: Szádeczky Zalán.
Mórahalom: Weszelovszky – Tajthy (Pető, a szünetben), Vajda (Mészáros G., 60.), Görbe, Csizmadia, Holcsik (Baucic, 78.), Nagy M. (Rádóczi Dán., 68.), Ábrahám, Bokányi, Róka (Csehó, 53.), Szalma. Edző: Papp Endre.
Gólszerzők: Bitó (63.), Fekete Á. (79.), ill. Bokányi (20.).
Jók: mindenki, ill. Görbe, Tajthy, Vajda, Nagy M.
Szádeczky Zalán:Egy küzdelmes mérkőzésen sikerült egy jó ellenfelet legyőznünk. Büszke vagyok a csapatra, a második félidei játék különösen jól sikerült. Folytatjuk a munkát és készülünk a következő mérkőzésre. Minden jót a Mórahalomnak! 
Papp Endre:Talán az idei év legjobb első félidejét játszottuk egy nagyon motivált és szervezett Balástya ellen. Sajnos csak a helyzetkihasználás miatt mondhatom, hogy talán, mert reálisan három, négy-nullának kellett volna lennie, és nem azért, mert a Balástya rosszul játszott volna. A szünet után a Balástya folytatta a küzdős, szervezett játékát, mi pedig a semmiből hitehagyottan, lélektelenül és teljesen rossz felfogásban játszva teljesen megérdemelt vereséget szenvedtünk. Ellenfelünk ma megmutatta, hogy hogy lehet egy nálad jobb csapatot legyőzni. Mindenkinek magába kell néznie, ahogyan nekem is.

Tiszasziget–FK 1899 Szeged-SZEOL 2–0 (0-0)
Tiszasziget, 100 néző. Vezette: Kiss Dávid – jól (Gargya, Halász)
Tiszasziget: Kiss D. – Papp Á., Nagy A., Skribek B. (Buzsáki, 80.), Bánfi (Szűcs T., 73.), Prozlik, Szabó D. (Szilágyi, 78.), Bálint D., Skribek Á. (Tóth I., 73.), Farkas F., Tóth J. (Varga G., 65.). Edző: Bány Tamás.
FK Szeged: Kovács Á. – Bürgés (Miklós, 60.), Tóth G., Giba (Tóth Á., 76.), Indre (Mucsi, 60.), Molnár Á. (Szüts, 60.), Dézsi (Fóris, a szünetben), Magyar, Tóth A., Frankó, Sisák. Edző: Dóra János.
Gólszerzők: Farkas F. (57.), Prozlik (59.).
Jók: Farkas F., Skribek Á., Kiss D. ill. mindenki. 
Bány Tamás: Gratulálok a srácoknak, beleraktak mindent, amit ebbe a meccsbe bele lehetett. A helyzetkihasználásunkon csiszolni kell, Dóra Janinak kitartást kívánok! 
Dóra János: Ma sem voltunk gyengébbek ellenfelünknél, ugyanannyi kapuralövésünk volt, de ezt a játékot gólra játsszák. Eredménytől függetlenül szeretek Tiszaszigeten meccselni.


Makó FC–Hódmezővásárhelyi FC II. 1–0 (1-0)
Makó, 200 néző. Vezette: Dobó Attila – jól (Paczér, Kucsora).
Makó: Bohák N. – Molnár D., Bohák D. (Borbély, a szünetben), Vas, Frank (Petrovics, 87.), Beke (Pepó, 37.), Dongó (Megyesi, 59.), Czebe, Kardos, Dancsó, Pataki. Edző: Botlik Róbert.
HFC II.: Jandó – Molnár B., Borbás (Török, a szünetben), Bencze, Buzás, Rabecz (Pálinkás, 15.), Duray, Pető, Telek, Orosz (Vass, 61.), Kis D. (Karácsonyi, 72.). Edző: Horváth Zoltán.
Gólszerző: Frank (43.).
Jók: Bohák N., Molnár D., Vas, ill. Orosz, Pálinkás. 
Botlik Róbert:Egy intenzív mérkőzésen sikerült három pontot szereznünk, értékes győzelmet arattunk. Köszönöm szépen a csapatnak a születésnapi ajándékot!
Horváth Zoltán:Az elmúlt hetekhez képest sokkal jobban játszottunk ma. Sajnos ez nem párosult eredményességgel. Viszont büszke lehetek minden játékosomra, mert mindent megtettek, egyedül a gól hiányzott. Megítélésem szerint végig irányítottuk a játékot, a hazai csapat kizárólag kontrák és pontrúgások után tudott veszélyeztetni. A sorsunkat is egy szabadrúgás pecsételte meg. A szélen sokszor tudtuk őket megbontani, de az utolsó passzokba rendre hiba csúszott. Erre a mai játékra lehet építeni. A tabella nem jól néz ki, azonban, akik látták a meccseinket, tudják, hogy ellenünk ebben az osztályban senki nem mehet biztosra.

A 11. forduló programja:

Péntek, 18.30: Hódmezővásárhelyi FC II.–Tiszasziget. Szombat, 10 óra: Ásotthalom–SZVSE-G-Falc Kft. 14.30: Kéménygyártó-Mórahalom VSE–DB Futball Bordány, Kiskundorozsma–M-Perfect Home-Algyő, Szentesi Kinizsi–Makó. 15.30: FK 1899 Szeged-SZEOL–Balástya.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában