Helyi sport

2023.11.12. 13:20

Három szettben nyert az SZRSE a Dunaújváros ellen

Újabb szegedi győzelem a férfi röplabda Extraligában.

Delmagyar.hu

Honti Szilárdék kétszer is a MAFC-cal találkoznak a héten.

Fotó: KOCSIS ALÍZ

A dunaújvárosi sportcsarnok felújítása miatt felcserélték a pályaválasztói jogot, így a sereghajtó Dunaújvárost hazai pályán fogadhatta a Vidux-Szegedi RSE.

Bár a vendégek négy ponttal is vezettek az első szettben, innen sikerült fordítani, és 25-19-re be is húzták az első szettet a szegediek. A második játszma is hasonlóan szoros volt, és szintén az  SZRSE-é lett, a harmadikban pedig 10–11-es állásnál jött egy szegedi időkérés, ami után megfordult a játék képe, és folyamatosan előnyben volt a Szeged. 24–22 után egy rontott nyitás volt az utolsó mozzanat, ezzel három játszmában győzte le a Dunaújvárost az SZRSE.

Mozgalmas hét előtt áll a Tisza-parti csapat, hiszen csütörtökön a MAFC elleni idegenbeli kupameccs következik, majd vasárnap a fővárosi csapattal a bajnokságban is megmérkőznek az újszegedi sportcsarnokban.

Berkes Zoltán: Előzetesen hasonló meccsre számítottam, és igyekeztem tudatosítani ezt a játékosokban. Attól függetlenül, hogy a Dunaújváros egy nagyon fiatal ellenfél, ez nem lesz egyszerű találkozó. A cél mindenképpen az volt, hogy a 3 pontot itthon tartsuk, ami sikerült is, és pont azért, mert ennyire nehéz meccsen sikerült, külön gratulálok a srácoknak. Alapvetően nem játszottunk rosszul, de a Dunaújváros sem, viszont a dekoncentráltságunk miatt sok ziccert rontottunk, ez tette igazán nehézzé a meccset. Viszont dicséret illeti a fiúkat, hogy a döntő pillanatokban nagyon helyén volt a szívük és az eszük, ami nagyon kellett ahhoz, hogy így hozzuk ezt a találkozót. Az biztos, hogy nem ezzel a meccsel nyernénk meg a röplabda-szépségversenyt, de hangsúlyozom, ezeket a találkozókat a legnehezebb megnyerni, de szerencsére sikerült, amiért örülnünk kell.

Vidux-Szegedi RSE – DKSE 3:0 (25-19, 25-22, 25-22)
Férfi röplabda Extraliga, alapszakasz, 7. forduló, Szeged, újszegedi sportcsarnok, 80 néző. Vezette: Varga András, Filibér Tamás Sándor.
Vidux-Szegedi RSE: Piti, Bodnár, Kasnyik, Sarnyai, Kiss G., Pozzobon. Csere: Borsi (liberó), Szepesi, Fitor, Pintér, Honti, Demcsák, Csányi. Vezetőedző: Berkes Zoltán.
DKSE: Béres, Németh Z., Kisházi, Gőczi, Juhász B., Farkas L. Csere: Kuti (liberó), Makó J., Vadász, Peredi. Vezetőedző: Tomanóczy Tibor.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában