Helyi sport

2024.01.21. 14:55

Megnyerte az NB I.-es csapatok teremtornáját a St. Mihály

Veretlenül zárta a szigetszentmiklósi hétvégét, és tornagyőztes lett a KÉSZ-St. Mihály Szeged női labdarúgócsapata.

Delmagyar.hu

Ivana Trbojevics lett a torna gólkirálya.

Fotó: MICHELLER SZILVIA

Ott folytatta vasárnap a KÉSZ-St. Mihály Szeged, ahol szombaton abbahagyta. A női labdarúgó NB I. csapatai számára kiírt teremtorna első napját ugyanis makulátlan mérleggel zárta a szegedi csapat, amely a vasárnapra maradt két csoportmeccsét is kapott gól nélkül nyerte meg.

Következhetett az ETO FC Győr elleni elődöntő, ahol megkapta az első gólját a csapat a torna folyamán. Kocsán találatára Malasevics válaszolt, így a szabályok értelmében jöhetett a büntetőpárbaj, amely a szegedieknek sikerült jobban, ezáltal bejutottak a torna döntőjébe.

Ott az az MTK Budapest várt rájuk, amelyet a csoportkör során már kétszer legyőztek. A kiegyenlített első tíz perc végén azonban kétgólos előnybe került az MTK, miután egy megpattanó labda után szerezték meg a vezetést, majd Zágor megmozdulása után kettő volt a St. Mihály hátránya. Négy perccel a vége előtt Malasevics húzta vissza ballal a rövidbe, amivel megvolt a szépítés, majd 29 másodperccel a vége előtt Trbojevics kiegyenlített – büntetők döntöttek az aranyéremről.

Krisztovics rögtön megfogta Siklér büntetőjét, majd Trbojevics előnyhöz juttatta a St. Mihály. Három párig tartott a párbaj, hiszen a második körben senki nem hibázott, a harmadik körben azonban Tenyei-Tóth a kapu mellé lőtte, így a harmadik szegedi büntetőrúgónak már oda sem kellett állni – a KÉSZ-St. Mihály Szeged veretlenül hozta le a szigetszentmiklósi teremtornát, és a címvédő MTK Budapestet legyőzve megnyerte a tornát. Nem csak a bajnoki, hanem a gólkirályi címet is elhozta a St. Mihály, hiszen a torna legjobb góllövője az 5 gólt szerző Ivana Trbojevics lett.

A St. Mihály eredményei, csoportkör: MTK Budapest–KÉSZ-St. Mihály Szeged 0–1, gólszerző: Malasevic. Puskás Akadémia–KÉSZ-St. Mihály Szeged 0–2, gsz.: Trbojevics (2). Szekszárd–KÉSZ-St. Mihály Szeged 0–1, gsz.: Knezevics. KÉSZ-St. Mihály-Szeged–MTK Budapest 4–0, gsz.: Knezevics, Trbojevics, Sovány. KÉSZ-St. Mihály Szeged–Puskás Akadémia 2–0, gsz.: Malasevics, Trbojevics. KÉSZ-St. Mihály Szeged–Szekszárd 1–0, gsz.: Jovanovics. Elődöntő: ETO FC Győr–KÉSZ-St. Mihály Szeged 1–1, büntetőkkel 3–4, gsz.: Kocsán, ill. Malasevics. Döntő: MTK Budapest–KÉSZ-St. Mihály Szeged 2–2 – büntetőkkel 1–2, gsz.: Tenyei-Tóth, Zágor, ill. Malasevics, Trbojevics.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában