Helyi sport

2024.01.03. 15:45

Nagyszerű évet hagytak hátra az SZVSE atlétái

Megtartotta évzáró rendezvényét a Szegedi Vasutas Sportegyesület atlétikai szakosztálya: a klub versenyzői az összes nemzetközi versenyen érdekeltek voltak az óesztendő során, és komoly kihívások előtt állnak 2024-ben is.

Delmagyar.hu

Kiváló évet zártak az SZVSE atlétái.

Fotó: SZVSE Atlétika szakosztály

Összesen 44 dobogós eredményt ért el a különböző korosztályos, valamint felnőtt országos bajnokságok során az SZVSE atlétika szakosztálya a 2023-as év során. A szegedi klub versenyzői nemzetközi színtéren is szépen teljesítettek, és a felnőtt válogatottak mellett szinte minden korosztályos nemzeti csapatban volt érdekeltség a Tisza-parti klubból.  Ami a tavalyi nemzetközi eredményeket illeti, az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon Dobó Zsombor negyedik lett diszkoszvetésben, az U20-as Eb-n Kovács Árpád 400 méteres síkfutásban lett hetedik, míg Dobó Zsombor 14. helyen végzett. Az U23-asok Európa-bajnokságán Bankó Laura 100 méter gáton 10., míg Beregszászi Renáta a súlylökők között 8. lett, a szintén súlylökő Veiland Violetta az Universiadén szerepelhetett, és 10. helyen végzett. A budapesti felnőtt világbajnokságon Kovács Árpád tagja volt a 16. helyen végzett 4x400 méteres váltónak, míg a paraatlétikai világbajnokságon Biacsi Ilona 400 méteren 9., 1500 méteren 5. lett, testvére, Bernadett pedig az 1500 méteres távon kilencedikként zárt. 

Az egyik legnagyobb siker a tavalyi évre vonatkozólag, hogy az SZVSE feljutott az első osztályba a csapatbajnokságban, így 2024-ben az ország legjobb klubjaival versenyezhet majd. 

Nagyon sikeres évet zártunk, rengeteg érmet szereztünk, és az összes korosztályos és felnőtt világversenyen volt résztvevőnk. 2021 óta, mióta átvettem a szakosztály vezetését, nem volt ilyen sikeres esztendőnk. A csapatbajnokságban sikerült feljutnunk az első osztályba, ezzel az ország legjobb egyesületei közé kerültünk be. Évről-évre sikerült előrelépnünk, egyre több mindent tudunk biztosítani a fiatal sportolóinknak. 2024 egy különleges év lesz, a Biacsi-ikrek szeretnének ismét ott lenni a paralimpián, és a váltóval Kovács Árpád is esélyes lehet az olimpiai részvételre. Ebben az évben lesz U20-as vb és U18-as Eb is, így bőven lesz esemény a naptárunkban, ahol szurkolni lehet atlétáinknak. Szeretnénk megtartani az első osztálybeli tagságunkat a csapatbajnokságban, ez nem lesz egyszerű, de ha mindenkinek ilyen lesz a hozzáállása, akkor úgy érzem, nem lesz gond – összegzett lapunknak Márton Anita, az SZVSE atlétikai szakosztályának vezetője.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában