Bejelentették a harmadik érkezőt

2024.02.17. 20:45

A HFC új igazolása 21 éves és NB II.-es rutinja is van

Busa Bence és Pleszkán Tibor után Török Kevin a Hódmezővásárhelyi FC harmadik érkezője a téli átigazolási időszakban.

Becsei Dávid

Szűcs Róbert (balról) és Török Kevin.

Forrás: a HFC Facebook-oldala

Ma ünnepli 21. születésnapját az a Török Kevin, akinek a leigazolását bejelentette az NB III.-as HFC labdarúgócsapata. Szegeden kezdett el futballozni, majd a Budapest Honvéd akadémiáján pallérozódott tovább. Játszott a kispestiek harmadosztályú együttesében is, majd kölcsönben megfordult az NB II.-es Szentlőrincben is. A baranyaiaknál kilenc meccsen kezdett, háromszor pedig csereként lépett pályára a 2022–2023-as idényben. Hódmezővásárhelyre Mosonmagyaróvárról igazolt, ahol négyszer szerepelt NB II.-es találkozón kezdőként az ősszel.

Török Kevin egy évet Olaszországban, a Leccében is játszott, valamint több korosztályos válogatottban is csapatkapitányként lépett pályára.

– Kevin fiatal és rendkívül tehetséges játékos. A középpályán bárhol feltalálja magát. Fiatal kora ellenére sok tapasztalatot szerzett már a felsőbb osztályban, külföldön, illetve a korosztályos válogatottakban. Kitűnő hozzáállásával és nagy teherbírásával meghatározó szerepet tölthet be a csapat életében – nyilatkozta Török leigazolása kapcsán Szűcs Róbert, a HFC sportigazgatója.

A HFC korábban Busa Bence és Pleszkán Tibor leigazolását jelentette be.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában