Helyi sport

2024.02.13. 06:00

Három hét elteltével ismét a Körmenddel játszik az SZTE-Szedeák

Három hete a kupában legyőzte, szerdán viszont a bajnokságban fogadja a Körmendet az SZTE-Szedeák férfi kosárlabdacsapata, amelynek nagy szüksége lenne egy újabb bravúrra.

Vajgely Pál

De'Quon Lake-ék nagy bravúrt mutattak be három hete a magyar kupában.

Fotó: hunbasket

Kereken három héttel a magyar kupa negyeddöntőjében lejátszott mérkőzést követően ismét az Egis Körmend lesz az SZTE-Szedeák ellenfele. A két csapat szerdán az újszegedi sportcsarnokban a bajnokságban is összecsap, és hasonlóan nagy lesz a tétje ennek a meccsnek is, mint a január 24-én, Körmenden lejátszott kupanegyeddöntőnek.

A harmadik Szolnok és az utolsó, 14. helyen álló Kecskemét között csupán négy győzelem a különbség, már pedig az alapszakaszból csak hat mérkőzés van hátra, azaz innentől minden találkozó döntő befolyással bírhat majd az alapszakasz végelszámolását illetően. Az elmúlt évek gyakorlatainak megfelelően az első nyolc csapat jut majd a rájátszásba, míg a 9-14. helyezettek egy újabb oda-visszavágós kört játszanak a kiesés elkerüléséért. 

A két csapat ellenkező előjelekkel várja a szerdai meccset, hiszen január 24-e óta a Körmend mind a három bajnokiját megnyerte, miután győzni tudott a ZTE, az Alba és a Honvéd ellen is. A Szedeák viszont a kupameccs óta nem tudott nyerni, az Oroszlány és a Kecskemét elleni vereséget követően legutóbb Szolnokon is vereséget szenvedett. 

A körmendiek a múlt hétvégén bejelentettek egy centercserét, Ibrahima Sylla helyett Sagaba Konaté érkezett a csapathoz, a mali állampolgárságú magasember a Honvéd ellen még nem játszhatott, és a körmendiek tájékoztatása alapján a papírok még nem készültek el, így a szerdai meccsen sem játszhat. Ahogy kihagyja a szerdai meccset Sage Tolbert is, aki a Honvéd elleni meccsen sérült meg.

A Szedeák Szolnokon már egy jobbik arcát mutatta a Kecskemét elleni vereség után, de a Körmend legyőzéséhez bizonyára extra teljesítményre lesz szükség. Kulcskérdés lehet a vasiak szezon közben érkezett irányítójának, Lovre Basicnak a kikapcsolása, a horvát játékmester 34 gólpasszt osztott ki a három bajnokin, amin pályára lépett, és bizony a kupameccsen is sok borsot tört a szegediek orra alá. 

A szerdai fordulót követően két hétig nem rendeznek bajnoki mérkőzést a férfi kosárlabda NB I./A csoportban, ugyanis a magyar férfi válogatott Európa-bajnoki selejtezőket játszik. A szerdai játéknap után márciusban játsszák majd le a további öt fordulót, ahol minden eldől majd – a Szedeáknak pedig rengeteget jelentene, ha győzelemmel térhetne a szünetre.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában