Helyi sport

2024.02.22. 06:00

Közvetlen riválist fogad péntek este a bombaformában lévő Kosársuli

Zsinórban hat győzelem után fogadja a vele azonos mérleggel álló ellenfelét a Vásárhelyi Kosársuli.

Delmagyar.hu

Folytatná kiváló szériáját a Kosársuli.

Fotó: Vásárhelyi Kosársuli

Pénteken 18.30-tól hazai pályán folytathatja az elmúlt hetek kiváló szériáját a Vásárhelyi Kosársuli a férfi kosárlabda NB I./B Zöld csoportjában. A 21. fordulóban a vásárhelyiek ugyanis azt a Dunaharasztit fogadják, amely a Kosársulival azonos mérleggel, 10 győzelemmel és 10 vereséggel áll.

Mindebből is látszik, hogy fontos meccs vár Utasi Gábor tanítványaira. A zsinórban aratott hat győzelemnek köszönhetően jelenleg már a nyolcadik, rájátszást érő helyen áll a Kosársuli. Az ellenfél, a Dunaharaszti győzelemből érkezik péntek este Vásárhelyre, az elmúlt fordulóban a Pénzügyőrt múlták felül.

Balogh László, a Kosársuli játékosa a klub honlapjának elmondta, a zsinórban megszerzett 6 győzelem ellenére most sem számítanak könnyű összecsapásra, hiszen a DMTK-nál sok rutinos és tehetséges, hajtós játékos van, de természetesen a győzelem lesz a céljuk, amit szeretnének közönségszórakoztató produkcióval begyűjteni.

A két csapat ebben a szezonban, novemberben már találkozott egymással, akkor 85–71-re nyert a Kosársuli idegenben.

A Vásárhelyi Kosársuli Dunaharaszti elleni meccsére a belépés ingyenes, ugyanakkor a Kosársuli pénzadományt gyűjt a bejáratnál. A gyűjtésből befolyó összeget az egyesület csapatainak utazására fordítják majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában