Izgalmas maradt a férfi tekecsapat-bajnokság

2024.03.17. 09:52

Zalai öröm Szegeden

A férfi tekecsapat szuperliga 16. fordulójában a Szegedi TE két fás vereséget szenvedett hazai pályán a Zalaegerszegtől.

Mádi József

Zapletán mindent beleadott a mérkőzésen.

Fotó: Karnok Csaba

Pedig nagyon jól alakult minden a meccs utolsó harmadáig.

Az első párban a hazaiak duója, Milan Jovetics és Zapletán Zsombor remekül játszott, előbbi nagyon magabiztos volt, utóbbi pedig csak 8 fával nyert, ám három szett megnyerése után veszített egyszer, ez pedig elég volt a csapatponthoz, a 74 fás és a 2:0-s szegedi vezetéshez.

A második sorban Karsai László is hozta a meccsét, miközben Kozma Károly kikapott, de még ekkor is 3:1-re és 45 fával a hazaiak vezettek.

Hogy a hajrában mi történt az utolsó két szegedivel, azt talán még ők sem tudják és értik. Szél Tibor remek első szettet produkált, Kiss Norbert pedig 2:0-ra vezetett, amikor megtörtént a baj: a zalaiak fokozatosan ledolgozták a hátrányukat, és végül fordítottak, két fával megnyerték a meccset.

A szegediek helyzete azonban ennek ellenére sem lett rosszabb a bajnoki cím megvédéséért vívandó csatában hiszen az éllovas és eddig veretlen Kaposvár Répcelakon 8:0-ra kikapott.

Az élcsoport két fordulóval a bajnokság vége előtt ezek után így fest: 1. Kaposvár 29, 2. Szeged 28, 3. Répcelak 26, 4. Zalaegerszeg 22 ponttal. 

Végeredmény:

Szegedi TE–Zalaegerszeg 3:5 (3667:3669)

A párok: M. Jovetics–Kakuk L. (Nagy J.) 1:0 (4:0, 611:545), Zapletán Zs.–Horváth Z. 1:0 (3:1, 637:629), Kozma K.–Járfás Sz. 0:1 (1:3, 573:617), Karsai L.–Fehér Z. 1:0 (3,5:0,5, 630:615), Szél T.–Nemes A. 0:1 (2:2, 608:634), Kiss N.–Pintér K. 0:1 (2:2, 608:629).

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában