Férfi kézilabda, Magyar Kupa

2024.05.18. 17:16

Kupadöntőbe jutott a Pick, Bombac 1000. gólját lőtte szegedi mezben

Komoly küzdelemre késztette a NEKA az OTP Bank-Pick Szegedet Tatabányán a Magyar Kupa elődöntőjében. Az esélyesebb szegediek végül behúzták a győzelmet, 39–33, vasárnap 18 órakor a Telekom Veszprém–Dabas mérkőzés győztesével találkoznak a döntőben.

Becsei Dávid

Bombac komoly mérföldkőhöz ért a kupaelődöntőben, az ezredik szegedi mezben szerzett gólját lőtte meg.

Fotó: Földi Imre/MW

Mikler Roland pihentetés céljából maradt ki a szegedi utazókeretből a tatabányai Magyar Kupa-elődöntőben, míg Gleb Kalarasra sérülés miatt nem számíthatott Kárpáti Krisztián vezetőedző. A fiatal szabály erre a kiírásra a bajnoksággal ellentétben nem vonatkozik, így Szilágyi Benjámin mellett más fiatalt ezúttal nem neveztek a szegediek.

Ludmán Marcell találatával indult a mérkőzés, majd Stepancic egyenlített átlövésből, Jelinic góljával pedig már 2–1-re vezetett a Szeged egy perc és ötven másodpercet követően. A hatodik minutumig gól itt, gól ott volt a forgatókönyv, akkor Bodó elemi erővel eleresztett lövése után 5–4 állt az eredményjelzőn. Sztraka Dániel jól mozgatta a NEKA-t támadásban, aminek eredményeként 6–5-re átvették a vezetést a balatonbogláriak, a 13. percben pedig 10–7-nél hárommal jártak előrébb.

Már a négygólos különbségért is támadhatott a NEKA 11–8-nál a 18. percben, de Nagy Ádám hibázott, az ellentámadásból pedig Stepancic betalált. Kulcspillanatok voltak ezek, a bátran és sokat cserélő Sótonyi-csapat lendülete a meccs ezen periódusában megszakadt, amit kihasznált az OTP Bank-Pick Szeged. Mindkét oldalon maradt ki hétméteres, a Tisza-partiaknál ráadásul kettő. A 22. minutumban Mackovsek találatával 12–11-nél vette vissza a vezetést a Pick. Ezután már nem engedte ki kezei közül az előnyt a szegedi csapat, de az utolsó másodpercekig mindössze eggyel vezettek, a szünet előtt nyolc másodperccel viszont Luka Stepancic lőtte ki a hosszú alsó sarkot, 17–15.

Luka Stepancic négy gólt lőtt a mai elődöntőben.
Fotó: Földi Imre/MW

Pillanatok alatt eltüntette a különbséget az ereményjelzőről a NEKA. Átvenni viszont nem tudták a fiatalok a vezetést. Hét a hat elleni támadásokkal próbált újat húzni Sótonyi, de visszarendeződésekbe rendre hiba csúszott, így záporoztak az üres kapus szegedi gólok. A 40. minutumban először vezetett hárommal a Pick Szeged, Sostaric küzdötte magát helyzetbe a jobbszélen, 25–22. Jöttek az újabb könnyű találatok, Bombac ezredik szegedi mezben lőtt góljával, majd Sostaric újabb üres kapusával 27–22 (42. perc).

A 47. percben már 32–26-ra vezetett a Szeged. Koncentrációban teljesen szétesni látszott a NEKA, amelynek az utolsó tíz minutumba lépve még felcsillant a remény. Arcot ért ütés miatt Sostaric piros lapot kapott, ekkor 32–30 állt az eredményjelzőn. Másfél perccel később Nagy Ádám is hasonló sorsra jutott, Martins vágta fülön 33–31-nél. Ennél közelebb viszont már nem tudott kerülni a NEKA a Szegedhez. Az 57. percre visszaállt a hatgólos különbség (37–31).

A másik elődöntő 18 órakor kezdődik a címvédő Telekom Veszprém és a Dabas között.

OTP Bank-Pick Szeged–NEKA 39–33 (17–15)
Férfi kézilabda, Magyar Kupa, elődöntő. Tatabánya, Multifunkcionális sportcsarnok. Vezette: Sándor Gy., Szabó B.
OTP Bank-Pick Szeged: Nagy M. – Martins 1, Stepancic 4, Molina, Gaber 2, Bodó 5, Jelinic 2. Csere: Imsgard (kapus), Szilágyi, Bombac 2, Frimmel 5, Sostaric 8/2, Bánhidi 3, Mackovsek 4, Garciandía 3, Szita. Vezetőedző: Kárpáti Krisztián.
NEKA: Deményi – Krakovszki Zs. 1, Dely 4, Sztraka 5/1, Gál 3, Ludmán 5, Molnár R. 1. Csere: Mikler K. (kapus), Tóth L. 4/3, Kovács T. 4, Deák 2, Karai, Nagy Á. 1, Zakor 1, Szűcs 2, Tárnoki. Vezetőedző: Sótonyi László.
Hétméteres: 4/2, ill. 6/4.
Kiállítás: 8, ill. 10 perc.

Nyilatkozatok:

Kárpáti Krisztián, az OTP Bank-Pick Szeged vezetőedzője: A NEKA azt a gyors kézilabdát játszotta, amit tud. Nálunk az elején elmaradtak a védések, ami hiányzott a megnyugtató különbség kialakulásához. Nagyobb koncentrációval kialakulhatott volna nagyobb különbség, ennek hiányában vérszagot kapott ellenfelünk. Örülök, hogy senki sem sérült meg, a végén viszont már mi irányítottuk a meccset, egy hármas emberhátránnyal vissza tudott jönni a mérkőzésbe a NEKA. Holnap biztosan keretben lesz Mikler Roland, ma a két fiatal kapunak szerettünk volna bizonyítási lehetőséget adni.

Sótonyi László, a NEKA vezetőedzője: – A vártnál jobb mérkőzést játszottunk az elődöntőben. Ragaszkodtam a tervemhez, hogy mindenki lehetőséget kapjon. Közönségszórakoztató játékot láthattak a szurkolók, a kulcspillanatokban a Szeged megmutatta, hogy ők az esélyesebb csapat. A hét a hat elleni játék inkább az energia tartalékolásáról szólt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában